Amerikai–szlovák döntő a Hopman-kupán

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.01.09. 22:38
Címkék
Néhány nappal azután, hogy Kim Clijsters bokasérülése miatt elmaradt a várva várt csata a belga világbajnok és vőlegénye, az ausztrál Lleyton Hewitt között, ismét csalódott a hazai nézősereg a perth-i Hopman-kupán, ezúttal ráadásul nagyobbat: a B-csoport küzdelmeit megnyerő, és ezáltal döntőbe jutó házigazdák kénytelenek voltak lemondani a finálét, mert a minap lábsérülést szenvedő Alicia Molik, a várakozással ellentétben, nem épült fel teljesen  az ausztrál játékos bal lábában elszakadt egy szalag.
Nem ez az első alkalom, hogy pórul járt az ausztrál csapat Perth-ben, hiszen két évvel ezelőtt Hewitt betegsége (bárányhimlő) miatt léptek vissza, míg tavaly bejutottak ugyan a döntőbe, ám ott simán kikaptak az amerikaiaktól. A finálét mindenesetre megrendezték (magyar idő szerint mára virradóra), csak éppen az ausztrálokat pótló szlovákok részvételével – mellékesen jegyezzük meg, hogy ha a magyar színeket képviselő Mandula Petra és Sávolt Attila megverte volna a csoportmeccseken a Daniela Hantuchová, Karol Kucera szlovák kettőst, a mieink játszhattak volna az amerikaiakkal…Bár mire olvasóink kézhez kapják mai számunkat, már bajnokot hirdettek a Hopman-kupán, azt azért mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy az amerikai együttes (Lindsay Davenport, James Blake) ellentmondást nem tűrve, mind a három csoportmérkőzését 3–0-ra megnyerve masírozott be a fináléba, és indulhatott harcba a címvédésért. Tavaly egyébként nem ebben a szereposztásban viaskodtak a tengerentúliak, akkor Serena Williams volt Blake partnere.16. Hopman-kupa, Perth (1 000 000 dollár, kemény pálya)
A-csoport: Egyesült Államok–Oroszország 3–0 (Davenport–Miskina 6:4, 6:4; J. Blake–Szafin 6:7, 7:6, 6:4; Davenport, J. Blake–Miskina, Szafin 7:5, 6:4). Franciaország–Csehország 2–1 (Mauresmo–Strycová 6:3, 6:4; Santoro–J. Novák 1:6, 6:4, 2:6; Mauresmo, Santoro–Strycová, J. Novák 6:3, 6:4). A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 6 pont, 2. Franciaország 4, 3. Oroszország 2, 4. Csehország 0
A döntőben: Szlovákia–Egyesült Államok

ATP-torna, AAPT Championships, Adelaide (380 000 dollár, kemény pálya)
Negyeddöntő: Llodra (francia)–Spadea (amerikai, 2.) 6:4, 6:2; Dent (amerikai, 5.)–Th. Johansson (svéd) 7:6, 6:2; Nieminen (finn, 6.)–Reid (ausztrál) 6:2, 7:5; Hrbaty (szlovák)–Saulnier (francia) 6:4, 7:6

ATP-torna, Tata Open, Chennai (380 000 dollár, kemény pálya)
Nyolcaddöntő: Schalken (holland, 3.)–Knowle (osztrák) 6:3, 6:3; Mantilla (spanyol, 5.)–Van Lottum (holland) 6:7, 6:4, 6:4. Negyeddöntő: Moyá (spanyol, 1.)–Ascione (francia) 6:4, 6:4; Srichaphan (thaiföldi, 2.)–Andrejev (orosz) 6:3, 7:6; Schalken–Mantilla 6:2, 4:6, 7:6; Robredo (spanyol, 4.)–Lisnard (francia) 6:4, 7:6

ATP-torna, Qatar Open, Doha (1 000 000 dollár, kemény pálya)
Elődöntő: Ljubicic (horvát)–Henman (brit, 7. kiemelt) 7:6, 3:6, 7:6; Escudé (francia)–Calleri (argentin, 8.) 6:2, 6:3

WTA-torna, Uncle Tobys Hardcourts, Gold Coast (170 000 dollár, kemény pálya)
Elődöntő: Szugijama (japán, 1.)–Stosur (ausztrál) 7:5, 3:6, 6:3; Petrova (orosz, 2.)–Déchy (francia) 7:6, 6:4

WTA-torna, ASB Classic, Auckland (140 000 dollár, kemény pálya)
Elődöntő: Daniilidu (görög, 3.)–Suárez (argentin, 1.) 7:6, 6:4; Harkleroad (amerikai)–Bartoli (francia) 3:6, 6:4, 6:1

WTA-torna, adidas International, Sydney (585 000 dollár, kemény pálya)
Selejtező
1. forduló: Svensson (svéd)–Kapros Anikó (magyar, 8.) 7:5, 6:3
Legfrissebb hírek

Nincs vége: megsemmisítette az OKC-t a Pacers – kilenc év után hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
4 órája

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
7 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
7 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
7 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
7 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
8 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik