Bardóczky–Hultai finálé

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2003.12.06. 20:54
Címkék
Ha nem is olyan célra törő játékkal, mint a negyeddöntőben, de csak továbbjutott a Raiffeisen GP mesterversenyén Bardóczky Kornél. A viadal címvédőjére Böröczky Zoltán várt a szombati elődöntőben.
Utóbbi teniszező semmit sem bízott a véletlenre, rögvest 2:0-val nyitotta az összecsapást – lendülete azonban csak eddig tartott, Bardóczky egyenlített, és az időnként női mérkőzésre hasonlító játszmát (adogatáselnyerés itt is, ott is) végül 6:5-nél eldöntötte. A folytatásban ismét változott a játék képe, Böröczky újra 2:0-s előnyre tett szert, de akárcsak az elsőben, ezúttal sem tudta megtartani előnyét, és miután 3:3 után nem nyert több gémet, maradt számára a vasárnapi bronzcsata.Ott Noszály Sándor lesz az ellenfele, az országos bajnok ugyanis nem bírt Hultai Gergellyel, jóllehet közel állt a továbbjutáshoz. A kifejezetten éles csata a döntő játszma 4:4-es állásánál dőlt el, ekkor Hultai elnyerte a pénteken szintén kegyetlen, háromjátszmás ütközetet vívó Noszály adogatójátékát, majd semmire hozta a sajátját.A vasárnapi címmeccs két főszereplője legutóbb az idei soproni future-tornán találkozott egymással, akkor Bardóczky simán győzött, ám nem árt megjegyezni, hogy a tavalyi mesterversenyen – amelyet szintén a Szépvölgyi Teniszcentrum rendkívül gyors pályáján rendeztek meg – a félelmetes első adogatásokkal büszkélkedő Hultai három szettre kényszerítette a címvédőt. Más kérdés, hogy legyőzni akkor sem tudta.Ami pedig Noszályt illeti, a bronzmeccs után néhány órával újra pályára lép, igaz, csak egy bemutatómérkőzésen, amelyen Mandula Petra lesz az ellenfele. A két megnyert játszmáig tartó derbin Petra minden egyes gémben 15:0-ről indul, és további könnyítés a számára, hogy Noszály térfelén a párosfolyosó is érvényes területnek számít majd. Hogy Noszály mennyire lesz udvarias, egyelőre nem tudni – merthogy a bombaerős első adogatás nincs megtiltva.Raiffeisen GP, mesterverseny, Budapest (1 000 000 forint, fedett, szőnyeg)
Elődöntő: Bardóczky (1. kiemelt)–Böröczky 7:5, 6:3; Hultai–Noszály 4:6, 6:3, 6:4. A 3. helyért (10.30-tól): Böröczky–Noszály. A döntőben (legkorábban 12 órától): Bardóczky–Hultai
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
6 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
6 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
6 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
6 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
7 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
7 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
7 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik