Ezúttal 50 ezer dollár összdíjazású versenyt rendeznek a Rómain

2003.09.03. 22:46
Címkék
A szokásoknak megfelelően szeptemberben újra feldobják a labdákat a Római-parton, ezúttal a Fujitsu Siemens Open elnevezésű, 50 ezer dollár összdíjazású ATP-challengertorna keretében.
Márky Jenő versenyigazgató szerint nagyszerű mezőny gyűlik össze (emlékezhetünk, 1995-ben a később Roland Garros-győzelemig, továbbá világelsőségig jutó, spanyol Carlos Moyá triumfált a Rómain), itt lesz például a világranglista 106. helyén álló belga Kristof Vliegen, az egykoron 36.-ként jegyzett holland Dennis van Scheppingen, a hatalmas termetű, 203 centiméteresre "megnyúló” belga Dick Norman, illetve az idei Roland Garroson a spanyol Albert Costát kis híján legyőző argentin Sergio Roitman.Ami a magyarokat illeti, a hétfőn kezdődő főtáblás meccseken a súlyos vállsérüléséből felépülő Balázs György, valamint Tóth László képviseli a magyar színeket, mind a ketten szabadkártyásként, abban pedig csak bízni lehet, hogy lesz olyan játékosunk, aki a selejtezőből indulva kivívja magának a szereplési jogot. Erre kényszerülne két ismert teniszezőnk, az olimpiai részvételért harcoló Bardóczky Kornél és Kisgyörgy Gergely, ám válogatottjaink ezen a héten Németországban püfölik a labdát, és mivel a páros bajnoki cím megszerzése a céljuk, könnyen elképzelhető, hogy egyiküket sem látjuk idehaza, legalábbis egyesben (párosban természetesen elindulnak). Hiszen az aschaffenburgi viadalon pénteken az elődöntőt, a hét végén meg a döntőt rendezik párosban, és mivel Bardóczkyéknak minden esélyük megvan arra, hogy eljussanak odáig, viszonylag nehéz lenne egyszerre két helyen teniszezniük. Megoldást mindenesetre lehetett volna találni, mondjuk egyesben szabadkártyát adni nekik a főtáblára – jóllehet, ha Kisgyörgyék legkésőbb péntekig kiesnek Németországban (de lássuk be, ezt senki sem kívánhatja nekik), hazautaznak "kvalizni”. Azt egyébként csak halkan jegyezzük meg, hogy Bardóczky egyesben szabadkártyával indulhatott Aschaffenburgban…Visszatérve a budapesti versenyre, jövő szombaton, vagyis 13-án gyereknap lesz a Rómain (külföldön is van ilyen, Kid’s Day néven), ami 7–12 éves srácok számára ingyenes teniszoktatást, no meg a támogató által szervezett informatikai előadást takar. Mi több, Márky Jenő bejelentette, bővül a "birodalma”: a hónap végén ugyanis megnyitja kapuit a fallabdaközpont, és hamarosan elkészül a fedett pályás uszoda is.
Legfrissebb hírek

Felkészülés: próbajátékosok is szerepet kaptak a Besiktassal szemben alulmaradó Gyirmótban

Labdarúgó NB II
19 perce

Már nagy a vidámság Miamiban, így hangolódnak az argentin szurkolók

Foci vb 2026
49 perce

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB II
55 perce

F1, Brit Nagydíj, sprintidőmérő

F1
56 perce

Messi újabb rekordokat dönthet meg

Foci vb 2026
1 órája

Xhaka a mélységipassz-király

Foci vb 2026
1 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
1 órája

Megvan az ETO FC BL-kerete, Benbuali is készülhet a Víkingur ellen

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik