Újabb esélyes búcsúzott a kitzbüheli salakpályás versenyen. Rainer Schüttler és a címvédő Alex Corretja után a tavalyi Roland Garros bajnoka, Albert Costa bukott el, a chilei Nicolas Massú ellenében.
A két meccslabdát hárító Albert Costa csak magát okolhatja a vereségért, hiszen a döntô szettben három nullára még ô vezetett
A két meccslabdát hárító Albert Costa csak magát okolhatja a vereségért, hiszen a döntô szettben három nullára még ô vezetett
A spanyol az első szett (7:6) megnyerése után a másodikat 7:5 arányban elvesztette, majd a döntő játszmában 3:5-nél két meccslabdát is hárított. A rövidítésben azonban egyetlen labdamenetet sem sikerült fognia, úgy, hogy négy tenyeres ziccert is elrontott. Persze az is tény, hogy Massú nincs épp rossz formában, a múlt héten első lett az amersfoorti tornán, s az ott vívottakkal együtt immár hét, sorozatban megnyert mérkőzésnél jár. Kiesett még egy kiemelt, a hatodik Mihail Juzsnij, de őt az ecuadori Nicolas Lapentti búcsúztatta, ami – annak ellenére, hogy a dél-amerikai nem volt kiemelt – nem túl nagy meglepetés. Alaposan megizzadt az elsőként rangsorolt, spanyol Juan Carlos Ferrero is: honfitársa, Fernando Verdasco már 5–2-re vezetett ellene az első játszmában. Végül mindkettő tie breakben lett a világranglista-második Ferreróé. Andy Roddick néhány hónapon belül másodszor akadt össze a fiatal Cyril Saulnier-vel, de most, Indianapolisban jóval nehezebben diadalmaskodott, mint márciusban, Key Biscayne-ben. A világranglista 101. helyén álló francia teniszező három szettre kényszerítette az amerikait, s bizony a harmadik csak rövidítésben (7:4) dőlt el Roddick javára, aki elismerően beszélt Saulnier technikai tudásáról és taktikai érettségéről egyaránt. A vesztes nem látszott túl letörtnek: "Biztató teljesítményt nyújtottam. Meg kell tanulni a magunk javára fordítani a vereségeket, én sem azon rágódom, hogy végül kikaptam, bár nem könnyű elviselni. De a lényeg, hogy két meccsen is megszorítottam Roddickot” – bölcselkedett Saulnier. Szó, mi szó, valóban nehéz lehet megemészteni, hogy szett- és brékelőnye volt 7:6, 3:1-nél – ráadásul Roddick e ponton meglehetősen rossz idegállapotban lehetett, mert kétszer is odavágta az ütőjét. Ám utána hamar megnyugodott, és megfordította a találkozót, olyannyira jól koncentrálva, hogy az utolsó öt labdamenetből négy az övé lett. A horvátországi Umagban folytatódott Carlos Moyá menetelése. A spanyol már háromszor szerezte meg a torna trófeáját – köztük tavaly és tavalyelőtt –, hétfő este pedig a cseh Jirí Vánek ellen 29. itteni mérkőzésén 24. győzelmét aratta. (S hogy folytassuk a Moyá-statisztikák sorát: mindent egybevetve ez volt az idén a 40. diadala.) "Nagyon jó megint itt lenni. Tavaly egyenesen Bastadból jöttem, ezért kicsit fáradt voltam, most viszont volt időm pihenni otthon, mert Stuttgartban gyorsan kiestem” – viccelődött Moyá, noha amikor Németországban Tomas Behrend már az első meccse után hazaküldte, nem volt ilyen jó kedvében…
Egy közkatona köszöntése
A magyar teniszsport, ha úgy tetszik, lelkes, odaadó közkatonája, Péli Sándor 70 éves. A második világháború után a Városmajorban felnôtt, jórészt egykori labdaszedôkbôl álló generáció, Jancsó Antal és Hajós Márton kortársa volt. A hazai élvonalhoz tartozók egyike, a teniszezôk akkoriban rendszeresen pályára lépô labdarúgócsapatának kiváló kapusa volt. Polgári foglalkozása (az Óra- és Ékszerkereskedelmi vállalat osztályvezetôjeként tevékenykedett) mellett edzôsködni kezdett, a Bp. Honvéd férficsapatának felkészülését irányította, amikor a Machán, Fehér páros bajnokságot nyert, s Machán a legjobb magyar párosjátékosok egyike volt. Késôbb a nôi utánpótláskeret, majd a válogatott edzôje lett, akkoriban Temesvári Andrea, Bartos Csilla és Kovacsics Rita a nemzetközi élvonalhoz tartozott.
A chilei Fernando González például Stuttgartban az elődöntőig jutott, s csak betegség miatt adta fel. Mostanra meggyógyult, amit fényesen bizonyít a hazai pályán ütögető, a selejtezőből feljutott Lovro Zovko elleni 6:4, 6:4-es sikere. González ez évben már 20. alkalommal nyert salakon.