Ferrero: garantált elődöntő

A negyeddöntőket követően azonban változott a helyzet, Martin Verkerk és Guillermo Coria legyőzte Moyát, illetve Agassit, így egyetlen hírmondóként Costa maradt, aki 15 órányi tenisszel a lábában készülhetett a szerdai összecsapására a szintén "maratonista”, sorrendben a világelső Lleyton Hewittot, majd Kuertent kiejtő ifjú honfitárs, Tommy Robredo ellen.
És Costa talpon maradt, ami a két spanyol kvalitásait tekintve nem hat a meglepetés erejével, ám az eredmény – és főleg a mérkőzés – láttán ismét magasztalni illik a címvédőt.
Merthogy 0:2-ről gyűrte le rutintalan ellenfelét.
Mondhatnánk, szokása szerint, elvégre a negyeddöntőt megelőző négy fordulóban csupán a nyolcaddöntőt oldotta meg három szettben (cirkuszi bohócot csinálva Arnaud Clément-ból), az argentin Sergio Roitmant és az ecuadori Nicolas Lapenttit ugyancsak 0:2-ről verte meg, míg a cseh Rádek Stepánekkel szemben "csak” 0:1-ről, majd 1:2-ről kellett föltápászkodnia.
"Esküszöm, nem holmi taktikázás miatt csinálom, hiszen a hülye sem ad ekkora előnyt ellenfelének szórakozásból. Normális ember lévén a háromszettesek híve vagyok, de mit tegyek, nem minden mérkőzés könnyű. Inkább a küzdőszellem az, ami miatt sikerül. Addig nem érzem magam vesztesnek, amíg a másik oldalon álló be nem üti a meccspontot” – oszlatott el mindenféle kételyt a spanyolok párizsi matadorja, aki több mint 18 és fél órát szaladgált a pályákon az elődöntőbe jutás érdekében.
Ezúttal minden eddiginél bonyolultabb útvesztőbe csöppent, Robredo irányításával ugyanis macska-egér harc zajlott a félig üres centerpályán: miközben a 21 éves trónkövetelő szebbnél szebb megoldásokat választva masírozott a könnyed győzelem felé (17 nyerő ütés – csak az első menetben!), Costa érthetetlenül passzív volt, amikor meg újdonsággal próbálkozott, rendre hibázott, a könnyű röptétől kezdve a lecsapásig. "Nem bírtam tovább, ezért a tőlem elég távol álló, végletekig agresszív stílusra álltam át” – közölte Costa.
Bejött.
A vonal mögül a vonal elé lépett föl, igyekezett felszálló ágban visszaütni Robredo labdáit, vagyis elsőként kezdeményezni, ez márpedig meghozta a kívánt eredményt, jóllehet a negyedik szettben még egyszer, immár utoljára brékhátrányból kellett visszajönnie. Hogy ezt könnyedén végrehajtotta, nem meglepő, az addigra ugyanis kilométereket rohangáló ifjú le-lemaradozott a labdákról; jellemző, hogy amíg az első két játszmában összesen két bréklabdája volt Costának, addig az utolsó háromban 15, amiből hatot értékesített is, ráadásul a hajrában Robredo már hozzá sem tudott szagolni a címvédő adogatásaihoz.
"Fogalmam sincs, mi lesz velem pénteken, mert rettenetesen elfáradtam” – árulta el utóbb Costa.
Történjék bármi az előtte álló elődöntőben, már most történelmi tett tulajdonosa: korábban senki sem tudott ugyanazon a Grand Slam-versenyen négy ötszettes csatát megnyerni. (A francia Nicolas Escudé háromszor győzött ily módon az 1998-as Australian Openen.)
Legközelebb jó ismerősével, Juan Carlos Ferreróval csap össze, akit a tavalyi fináléban viszonylag simán elintézett – és aki egymás után negyedszer jutott négy közé Párizsban, vagy másként megközelítve: amikor elindult, mindig eljutott odáig. (Csak az érdekesség kedvéért, rajta kívül Björn Borg, Mats Wilander, Ivan Lendl és Jim Courier büszkélkedhet négy, egymás utáni negyeddöntővel a Roland Garroson, igaz, ők legalább egyszer meg is nyerték, míg a "Szúnyog” becenévre hallgató spanyol játékos még egyszer sem győzött Grand Slam-tornán.)
Egyébként Ferrero sem spórolt az idejével, amilyen lendületesen kezdte a meccsét az eddig hozzá hasonlóan egy szettet veszítő Fernando González ellen, olyan drámaira sikeredett a vége, elsősorban azért, mert 29 bréklabdájából mindössze nyolcat értékesített, ráadásul egy idő után "megfertőzte” őt González kiismerhetetlen, rendkívül türelmetlen, hibáktól hemzsegő játéka (emitt 77, amott 117 baki). A negyedik játszma például négy brékkel indult (!!!), sőt az ötödikben is hagyta, hogy a chilei visszamásszon a nyakára, nem beszélve az utolsó gémről, amelyben minden addigit fölülmúló, amolyan villámháború zajlott. González ekkor teniszezett a legjobban, ám hiába hárított öt meccspontot szédületes ütésekkel, a hatodiknál elbukott.
Az urak pénteken lépnek színre legközelebb, ma a női egyes elődöntő következik délután két órától, Kim Clijstersszel és Nagyezsda Petrovával, illetve Serena Williamsszel és Justine Henin-Hardenne-nel.

Coria: Éreztem, hogy legyőzöm Agassit

Guillermo Coria, a mindössze 21 esztendős argentin tehetség minden bizonnyal egyéni csúcsot döntött a sajtószobában, legalábbis ami az ott eltöltött időt illeti. Igaz, ezen nem kell csodálkozni, elvégre a legendás Andre Agassit győzte le a keddi negyeddöntőben (4:6, 6:3, 6:2, 6:4), méghozzá sokáig emlékezetes tenisszel. Az alábbiakban a vele készült és a Grand Slam-torna honlapján megjelent interjúból idézünk.
– Hogyan dolgozta fel, hogy a példaképét legyőzve jutott be az elődöntőbe?
– Még nem dolgoztam fel, éppen azon vagyok. Egyébként leírhatatlan érzés, elsősorban azért, mert Andre csodálatos teniszező; és mert a példaképem, roppant nehéz volt szembeszállni vele. Sohasem fogom elfelejteni ezt a napot, azt hiszem, ez a győzelem többet ér nekem, mintha megnyerném az egész tornát.
– Szenzációsan kezdte a mérkőzést, négy egyre vezetett, ám miután Andre ütött néhány zseniálisat, megtorpant. El is veszítette az első játszmát, gondolom, nehéz pillanatok voltak ezek, bár mint kiderült, hamar túltette magát a történteken.
– Eleinte ideges voltam, ezért nem született számomra megfelelő eredmény az első szettben. De egy percig sem adtam fel, és miután megnyertem a másodikat, éreztem, hogy legyőzöm Agassit, mert szinten tudtam tartani a játékomat. Szándékosan a jobbjára ütöttem a labdákat, az ugyanis a gyengébb oldala, meg aztán keveset hibáztam. Azt hiszem, ez utóbbi faktor volt a győzelem kulcsa.
– Andre szereti irányítani a mérkőzéseit, éppen ezért zavarba szokott jönni, amikor olyan teniszezővel kerül össze, aki minden labdát visszaad. Mit gondol, mennyire idegesítette fel ezzel Agassit?
– Ô a legnagyobb harcosok egyike, nem hiszem, hogy ilyesmivel foglalkozik meccs közben, bár el kell ismernem, ezúttal minden sikerült. Talán még Andre felbőszítése is…
– Ön szerint mikor fáradt el Agassi?
– Jó kérdés. Nála sohasem lehet tudni, egyszerűen azért, mert nem látszik rajta. Mindenhol ott van, dolgozik keményen, és hihetetlenül összpontosít. Szerintem nem volt fáradt, különben is, elsősorban azzal foglalkoztam, hogy pontosan üssem vissza az összes labdát.
– Verkerk következik az elődöntőben. Esetleg változtat a játékstílusán?
– Szívesebben játszottam volna Moyával, az ő tenisze ugyanis feltérképezhető, Verkerké már kevésbé. Nehéz mérkőzés lesz, és ha nem fogadom jól a szerváit, számomra az utolsó is. Nézzenek rá! Aztán rám. Négyszer nagyobb nálam. Mindenesetre bízom a saját játékomban, és ez a legfontosabb. Hinni abban, hogy a labda ott pattan le, ahol én szeretném.