Csillagpor, 05. 28.

2003.05.27. 22:52
Címkék
"Ha nem érezném azt, hogy képes vagyok Grand Slam-tornákat nyerni, már rég visszavonultam volna. Szerencsére minden rendben van az egészségemmel, a pályán, játék közben pedig egyáltalán nem érzem a koromat. Legfeljebb akkor tudatosul bennem, hogy megöregedtem, amikor a kisfiammal foglalkozom. Hihetetlen, hogy családapa lett belőlem” – fedezte föl az idő múlását a kilencedik Grand Slam-győzelmére hajtó, 33 esztendős Andre Agassi.

"Miután csúnyán leszerepeltem Rómában, azonnal hazautaztam, és keményen edzettem. A hegyekben futottam, közben kondiedzésekre jártam, elősegítve ezzel, hogy a tüdőm minél jobban bírja a terhelést. Szerintem ez az egyik legfontosabb szempont” – ismét Agassi, ezúttal az előkészületekről.

"A meccs előtt megbeszéltük, milyen jó is az, hogy egyikünk vidáman mehet majd vissza a hotelba. Igaz, a másik meg szomorúan, ráadásul én lettem ez utóbbi…” – szólt a kétszeres döntős spanyol Alex Corretja nyilatkozata a honfitársától, Galo Blancótól elszenvedett vereség után.

"Állítólag volt néhány zseniális ütésem. Érdekes, én egyre sem emlékszem” – tűnődött el a 2000-ben bajnoki címet szerző, az idén viszont azonnal kieső Mary Pierce.

"Huszonhat éves fiatalember létemre annak kell örülnöm, hogy egészséges vagyok. Viszont majdnem ennyire örülök annak is, hogy végre kezd beérni a játékom, elvégre nem csapkodok össze-vissza, és türelmesebb vagyok az alapvonalon. Jóllehet a következő meccsemen nyilván nem hátulról fogok játszani” – magyarázta az 1998-as bajnok Carlos Moyá ellen készülő Mark Philippoussis.

"Sohasem élveztem még ennyire a teniszt, éppen ezért azonnal intézkedem, hogy harmincöt évesen is kapjak majd egy szabadkártyát” – csempészett némi humort a meglehetősen unalmas sajtótájékoztató végére Amélie Mauresmo.

"Az Australian Open után együtt edzett velem – és elképedtem. Láttam rajta, mennyire komolyan veszi a játékot, hogy élvezi kergetni a labdát, és hogy úgy koncentrál, mintha éles meccsen volna. Bár most várandós, komolyan mondom, egy napon vissza fog térni a pályára” – állítja feleségéről, Steffi Grafról Andre Agassi.
Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz hetedikként zárt a második franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
6 perce

Danilónak és Casemirónak is vigyáznia kell

Foci vb 2026
19 perce

Pogacar már a második szakaszon ajándékot osztogat, Del Toro nyert a Montjuicon

Kerékpár
35 perce

Két adat, hogy miért lesz pokolian nehéz az angoloknak Mexikó ellen

Foci vb 2026
1 órája

Leclerc nyert Russell és Hamilton előtt a Brit Nagydíjon – Antonelli pont nélkül maradt!

F1
1 órája

A Real Madrid játékosai vannak a legjobb formában a vb-n eddig

Foci vb 2026
1 órája

Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál

Csupasport
1 órája

Tuchelt megkérdezték, hogy használnak-e Viagrát az angol játékosok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik