Éljen az összes visszalépő!

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2003.04.14. 22:00
Címkék
Leszerepeltek a magyar lányok a Tippmix Budapest Grand Prix hétfői játéknapján: négy teniszezőnk lépett pályára, de egyikük sem tudott szettet nyerni  mégis volt minek örülni. Visszalépett ugyanis Rittner meg Kostanic, ennek örömére (már bocsánat) pedig két, a selejtező 3. forulójában elvérző lány szerencsés vesztesként felkerült a főtáblára, és az egyikük Marosi Katalin (141. a ranglistán).
Gubacsi Zsófiának (képünkön) szinte semmi sem sikerült: mindössze négy gémet nyert a hatodik helyen kiemelt Koukalová ellen
Gubacsi Zsófiának (képünkön) szinte semmi sem sikerült: mindössze négy gémet nyert a hatodik helyen kiemelt Koukalová ellen
Gubacsi Zsófiának (képünkön) szinte semmi sem sikerült: mindössze négy gémet nyert a hatodik helyen kiemelt Koukalová ellen
Gubacsi Zsófiának (képünkön) szinte semmi sem sikerült: mindössze négy gémet nyert a hatodik helyen kiemelt Koukalová ellen
Gubacsi Zsófiának (képünkön) szinte semmi sem sikerült: mindössze négy gémet nyert a hatodik helyen kiemelt Koukalová ellen
Gubacsi Zsófiának (képünkön) szinte semmi sem sikerült: mindössze négy gémet nyert a hatodik helyen kiemelt Koukalová ellen
Nézzük a részleteket! Nyitásként Marosi ballagott fel a centerre, igaz, sok örömét nem lelte benne, minthogy a nem csupán csinos, de venyige alkata ellenére pokoli keményen ütő, 18 éves Dulko (142.) simán megverte, így ő jutott fel a táblára. Ezután következett Czink Melinda (158.), aki az április 26-án még csupán a 16. életévét betöltő Gajdosovától (472.) kapott leckét, pedig… Melinda az első játszmában 4:1-re, a másodikban 4:2-re vezetett, ehhez képest mind a kettőt 6:4-re veszítette el, jellemző, hogy egyetlen szép megmozdulására az első meccspontig kellett várni: ekkor a T vonal környékéről – futballnyelven szólva – kapásból küldte a bokájához érkező labdát a hosszú sarokba. Ifjú legyőzője egyébként igazi kincs lehet a sportág számára, a röptézést leszámítva szinte már mindent tud. Németh Virág (394.) is előnyből kapott ki a "kvaliban”, ő 5:3-as vezetés után "tévedt el”, Jankovics (145.) meg köszönte szépen, és 7:5, 6:1-re hozta a meccset.
A végeláthatatlannak tetsző Prusová–Talaja meccset követően Gubacsi Zsófia (206.) a legjobb 16 közé jutásért küzdött a 6. kiemelt Koukalovával (73.) – vagyis küzdött volna. Merthogy Zsófi ritka gyenge napot fogott ki, és bár cseh ellenfele sem lesz büszke hétfői produktumára, ő legalább néha azt ütött, amit akart, érthető tehát, hogy a közönség egy pillanatra sem jött lázba. Illetve dehogynem, amikor kellemes dudaszó törte meg a csendet – bár két percen át az is unalmas volt már…
Hogy kedden ne csupán visszalépésnek örülhessünk, arról Marosi és Kuti Kis Rita (174.) gondoskodhat – az előbbi Kurhajcovával (109.), az utóbbi az 5. kiemelt Razzanóval (55.) csatázik –, illetve párosaink, a Földényi Anna, Németh Virág duó, illetve a Mandula Petra, Tatarkova magyar, ukrán kettős.

WTA-torna, Tippmix Budapest Grand Prix, Budapest (110 000 dollár, salak)

Selejtező. A főtáblára jutásért: Jankovics (szerb-montenegrói, 8. kiemelt)–Németh Virág (magyar) 7:5, 6:1; Dulko (argentin)–Marosi Katalin (magyar) 6:1, 6:4; Gajdosová (szlovák)–Czink Melinda (magyar) 6:4, 6:4
A főtábla kiemelési listája: Majoli (horvát, 1.), Serna (spanyol, 2.), Molik (ausztrál, 3.), Nagyová (szlovák, 4.), Razzano (francia, 5.), Koukalová (cseh, 6.), Torrens-Valero (spanyol, 7.), An. Serra-Zanetti (olasz, 8.)
1. forduló: Koukalová–Gubacsi Zsófia (magyar) 6:2, 6:2; An. Serra-Zanetti–Neffa-De Los Ríos (paraguayi) 7:6, 7:6; Sánchez-Lorenzo (spanyol)–Martínez-Granados (spanyol) 5:7, 7:6, 6:3; Prusová (cseh)–Talaja (horvát) 3:6, 6:4, 6:3

WTA-torna, Bausch&Lomb Championships, Amelia Island (585 000 dollár, salak)

Kiemelési lista: Henin-Hardenne (belga, 1.), Davenport (amerikai, 2.), Capriati (amerikai, 3.), Hantuchová (szlovák, 4.), Dokics (szerb-montenegrói, 5.), Szeles (amerikai, 6.), Schnyder (svájci, 7.), Coetzer (dél-afrikai, 8.)
1. forduló: Morigami (japán)–Dominikovic (ausztrál) 6:2, 6:2; Zvonarjeva (orosz)–Granville (amerikai) 6:7, 6:3, 6:1; Pratt (ausztrál)–Bielik (amerikai) 2:6, 7:5, 6:0; Craybas (amerikai)– Sequera (venezuelai) 3:6, 6:2, 6:2; An. Barna (német)–Tuljaganova (üzbég) 6:0, 7:5; Garbin (olasz)–Perry (amerikai) 4:6, 7:5, 6:1

ATP-torna, a Mesterszéria 3. állomása, Monte-Carlo (2.45 millió dollár, salak)

Kiemelési lista: Ferrero (spanyol, 1.), Moyá (spanyol, 2.), Roddick (amerikai, 3.), A. Costa (spanyol, 4.), Novák (cseh, 5.), Nalbandian (argentin, 6.), Srichaphan (thaiföldi, 7.), Schüttler (német, 8.)
1. forduló: Ferrero–Arthurs (ausztrál) 6:4, 6:1; Portas (spanyol)–Roddick 7:6, 6:3; Nalbandian–Gasquet (francia) 6:4, 6:0; Schüttler–Santoro (francia) 6:1, 6:2; Kuerten (brazil, 10.)–Fish (amerikai) 3:6, 6:1, 6:0; F. López (spanyol)–Corretja (spanyol, 12.) 7:6, 6:3; Gaudio (argentin, 13.)–Ferrer (spanyol) 7:5, 6:2; Clément (francia)–González (chilei, 14.) 6:4, 6:3; Horna (perui)–Mathieu (francia) 6:4, 6:4; Vicente (spanyol)–Escudé (francia) 6:4, 6:3; Mantilla (spanyol)–Szargszjan (örmény) 6:0, 7:5; Ljubicic (horvát)–Zabaleta (argentin) 6:3, 7:6; M. Norman (svéd)–N. Lapentti (ecuadori) 6:3, 6:3; Volandri (olasz)–R. Stepánek (cseh) 6:4, 6:3; A. Martín (spanyol)–O. Rochus (belga) 6:3, 3:6, 6:2; Spadea (amerikai)–Juzsnij (orosz) 6:1, 6:2

ATP Race (világbajnoki pontverseny)

Egyes: 1. (1.) Agassi (amerikai) 336 pont, 2. (2.) Schüttler (német) 234, 3. (3.) Federer (svájci) 192, 4. (4.) Hewitt (ausztrál) 166, 5. (5.) Roddick (amerikai) 161, 6. (6.) Kuerten (brazil) 150, 7. (7.) Moyá (spanyol) 142, 8. (9.) el-Ajnaui (marokkói) 129, 9. (8.) W. Ferreira (dél-afrikai) 118, 10. (19.) Calleri (argentin) 105, …98. (104.) Sávolt 13

ATP-világranglista (Entry System)

Egyes: 1. (1.) Hewitt 4410 pont, 2. (2.) Agassi 4295, 3. (3.) Ferrero (spanyol) 3135, 4. (4.) Moyá 2970, 5. (5.) Federer 2515, 6. (6.) Roddick 2430, 7. (7.) A. Costa (spanyol) 2235, 8. (8.) Szafin (orosz) 2090, 9. (9.) Novák (cseh) 1991, 10 (11.) Grosjean (francia) 1870, …120. (107.) Sávolt 323, … 367. (362.) Bardóczky 69, …615. (627.) Kisgyörgy 25, …694. (694.) Fonó 18, …958. (953.) Jaross 6, …1179. (1180.) Tatár Zs. 3, …1336. (1334.) Balázs és (1334.) Krajcovic 1-1
A magyarok helyezései párosban: 251. (252.) Bardóczky, 339. (336.) Nagy Z., 497. (498.) Fonó, 519. (588.) Kisgyörgy, 757. (759.) Sávolt, 1025. (1028.) Tatár Zs., 1051. (1051.) Hultai, (1051.) Jaross és (1051.) Kiss S., 1472. (1470.) Krajcovic és (1470.) Noszály, 1551. (1549.) Bujtás és (1549.) Kiss Z.

WTA-világranglista

Egyes: 1. (1.) S. Williams (amerikai) 7147 pont, 2. (3.) K. Clijsters (belga) 4585, 3. (2.) V. Williams (amerikai) 4555, 4. (4.) Henin-Hardenne (belga) 3842, 5. (5.) Davenport (amerikai) 3075, 6. (6.) Capriati (amerikai) 2898, 7. (7.) Mauresmo (francia) 2688, 8. (8.) Rubin (amerikai) 2524, 9. (9.) Hantuchová (szlovák) 2508, 10. (11.) Miskina (orosz) 2336, …78. (76.) Mandula 488, …120. (121.) Kapros 303.25, …141. (142.) Marosi-Aracama 231.75, …158. (156.) Czink 201.50, 174. (169.) Kuti Kis 180.50, …206. (207.) Gubacsi 144.25, …235. (234.) Nagy 117, …341. (345.) Molnár 55.25, …394. (396.) Németh V. 41.50, …609. (637.) Babos 16.25, …665. (667.) Földényi A. 13.50, …760. (822.) Fodor 9.75, …1000. (998.) Magas 4.25, …1020. (1017.) Pócza 4
A magyarok helyezései párosban: 16. (17.) Mandula, 97. (94.) Marosi-Aracama, 132. (93.) Gubacsi, 230. (233.) Molnár, 277. (280.) Nagy, 329. (329.) Kapros, 496. (494.) Czink, 612. (612.) Fodor, 658. (660.) Babos, 661. (664.) Magas, 722. (724.) Németh V., 795. (797.) Trunkos, 804. (805.) Pócza
Legfrissebb hírek

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
11 perce

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
22 perce

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
24 perce

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
26 perce

Márton Gábor sportigazgató lett a Szentlőrinc SE-nél – hivatalos

Labdarúgó NB II
44 perce

Chiappini a következő idényben is a Panathinaikosz röplabdacsapatának vezetőedzője lesz

Röplabda
45 perce

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
55 perce

Női kosár Eb-selejtező: Gáspár Dávid szeretné, ha idegenben karakteresebbek lennének a szlovénok

Kosárlabda
57 perce
Ezek is érdekelhetik