Mirnij egyesben is jó

K. J.K. J.
2003.02.23. 20:05
Címkék
Aki látta már játszani az elsősorban párosban vitézkedő Mirnijt, talán egyetért azzal a megállapítással: egyáltalán nem helyénvaló, hogy a fehérorosz óriás korábban egyetlen ATP-tornát sem tudott megnyerni.
Mirnij elôször nyert tornát egyesben
Mirnij elôször nyert tornát egyesben
Mirnij elôször nyert tornát egyesben
Mirnij elôször nyert tornát egyesben
Mirnij elôször nyert tornát egyesben
Mirnij elôször nyert tornát egyesben
Nos, a Szörnyeteg becenévre hallgató, csaknem kétméteres teniszező vasárnap elhódította élete első profi bajnoki címét egyesben, miután a rotterdami viadal döntőjében legyőzte a holland Sluitert, méghozzá úgy, hogy csupán egyszer vette el vetélytársa adogatójátékát.
"Folyamatosan kilőtte a sarkokat, ráadásul különböző sebességű ütésekkel, és mivel kifogástalanul adogatott, esélyem sem lehetett” – vont mérleget a meccs után a vesztes fél. No igen, Mirnij csaknem 200 km/órás sebességgel szervált, hatékonyan röptézett, így meg rettenetesen nehéz megverni őt, mást ne mondjunk, a héten Kafelnyikovnak és Federernek sem sikerült.
Buenos Airesben az elődöntőben összecsapott két egykori világelső, nem mellesleg Roland Garros-bajnok, Moyá és Kuerten. A gigászok csatája csak az első szettben alakult szorosan – akkor viszont nagyon, hiszen a spanyol 8:6-ra hozta a rövidítést –, a másodikban Moyá már azt csinált, amit csak akart. Memphisben mind a hölgyek, mind az urak számára rendeztek versenyt, a nőknél Raymond megvédte a címét, amiként Roddick is hasonló műveletre készült. A négy között mindenesetre pazarul teniszezett, igaz, fölényes sikerét az is befolyásolta, hogy honfitársa, Vahaly gyomorrontást kapott, és a meccs előtt – saját szavaival élve – telehányta az öltözőt.
Végül szóljunk a hétfőn kezdődő, egymillió dollár összdíjazású dubai ATP-versenyről, elvégre a népszerű tornán rajthoz áll Sávolt Attila is: honfitársunknak nem volt szerencséje a sorsolásnál, mindjárt az első fordulóban kiemelt játékossal, jelesül a brit Henmannal találkozik. Rajta kívül olyan klasszisok indulnak, mint Federer, Szafin, Kafelnyikov és Ivanisevic.

ATP-torna, ABN/Amro World Tennis Tournament, Rotterdam
(800 000 dollár, fedett, kemény pálya)

Elődöntő: Sluiter (holland)– Grosjean (francia, 6. kiemelt) 6:3, 6:3. Döntő: Mirnij (fehérorosz)– Sluiter 7:6, 6:4

ATP-torna, Kroger/St. Jude, Memphis (690 000 dollár, fedett, kemény pálya)
Elődöntő: Roddick (amerikai, 1.)–Vahaly (amerikai) 7:5, 6:1. A döntőben: Roddick–Dent (amerikai)

ATP-torna, Copa AT&T, Buenos Aires (380 000 dollár, salak)
Elődöntő: Moyá (spanyol, 1.)–Kuerten (brazil, 6.) 7:6, 6:1. A döntőben: Moyá–Coria (argentin, 8.)

WTA-torna, Kroger/St. Jude, Memphis (170 000 dollár, fedett, kemény pálya)
Döntő: Raymond (amerikai, 2.)–Coetzer (dél-afrikai, 3.) 6:3, 6:2

WTA-torna, Copa Colsanitas, Bogotá (170 000 dollár, salak)
Döntő: Zuluaga (kolumbiai, 4.)– Medina Garrigues (spanyol) 6:3, 6:2

WTA-torna, State Farm Tennis Classic, Scottsdale (585 000 dollár, kemény pálya)
Selejtező
1. forduló: Kapros Anikó (magyar)–Bradshaw (amerikai) 6:3, 6:0

Sió-szer-kupa, I. osztályú női verseny, Siófok (250 000 forint, fedett, salak)
Nyolcaddöntő: Fodor (Vasas, 1.)–Rédecsi (Mátra SE) 6:1, 6:2; Stadler (Forest-ZTE, 2.)–Szabó Zs. (MTK) 6:2, 6:1; Dorn (SVSE)–Horváth E. (MTK, 3.) 6:2, 7:5; Sülyös (SVSE, 4.)–Nagy J. (HVSE) 5:7, 6:1, 6:1; Csordás B. (Tálentum TC)–Göböl (MTK, 5.) 6:2, 6:1; Zubor (NYVTC)–Ács (Siófoki Spartacus, 7.) 7:5, 6:3; Borsányi Cs. (Siófoki Spartacus)–Marosfalvy (SMASH) 6:2, 6:2; Kovács N. (Pannon)–Habler (Vasas) 6:0, 6:4. Negyeddöntő: Fodor–Borsányi Cs. 6:0, 6:4; Stadler–Kovács N. 6:2, 7:5; Csordás B.–Sülyös 6:1, 7:5; Dorn–Zubor 6:2, 6:1. Elődöntő: Fodor–Csordás B. 6:1, 6:1, Stadler–Dorn 6:2, 6:1
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 perce

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
6 perce

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
17 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
45 perce

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
45 perce

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
50 perce

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
56 perce

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
1 órája