Síugró-vk: Hayböck mesterhármasa Finnországban

Vágólapra másolva!
2016.02.23. 21:02
A finnországi Kuopióban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A győzelmet az osztrák Michael Hayböck szerezte meg a norvég Daniel Andre Tande és az osztrák Stefan Kraft előtt. Ugyanitt a német Johannes Rydzek győzött az északiösszetett-vk Gundersen versenyén.

Az első sorozat után Hayböck állt az élen, mégpedig egy 131 méteres ugrással. Az őt követő Tande ugyan fél méterrel túlugrotta riválisát, a zsűritől kapott pontjai azonban jóval elmaradtak ellenfelétől, így majdnem hatpontos hátrányból várta a folytatást. A harmadik a német Severin Freund volt, míg az összetett világkupában vezető szlovén Peter Prevc csak a hatodik helyről, 13 pontos hátrányból várta a folytatást.

Prevc a második sorozatban is csak 123 és fél méterig jutott, ezzel csak a második helyen állt, az első sorozatban mindössze 11. Kraft mögött, amikor még öten következtek utána. Azonban az olimpiai bajnok lengyel Kamil Stoch és a cseh Jan Matura is alig jutott túl a 100 méteren, és Freund is visszább csúszott. Tande viszont 127 méterig repült, és magasan átvette a vezetést, de Hayböck két méterrel még őt is túlugrotta, így sorozatban harmadik vk-sikerét ünnepelhette – az előző kettőt Lahtiban szerezte.

Síugró-vk, Kuopio (Finnország)
HS 127
1. Michael Hayböck (osztrák) 264.5 pont (131.0; 129.0 m)
2. Daniel Andre Tande (norvég) 257.2 (131.5; 127.0)
3. Stefan Kraft (osztrák) 245.2 (122.0; 128.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Peter Prevc (szlovén) 1698 pont
2. Severin Freund (német) 1139
3. Michael Hayböck (osztrák) 1018

Északiösszetett-vk
GUNDERSEN
1. Johannes Rydzek (német) 23:59.6 perc
2. Vatabe Akito (japán) +6.2 mp
3. Wilhelm Denifl (német) +35.4
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA
1. Eric Frenzel (német) 1127 pont
2. Vatabe Akito (japán) 984
2. Fabian Riessle (német) 834

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik