Sírepülő-vb: Prevc a világbajnoki címet is behúzta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.16. 16:00
Az ausztriai Bad Mitterndorfban folytatódott a sírepülő-világbajnokság. A szombati napra két sorozatot terveztek, de csak egy lett belőle, így összességében három ugrás alapján hirdettek világbajnokot. Az aranyérmet a szlovén Peter Prevc szerezte meg a norvég Kenneth Gangnes és az osztrák Stefan Kraft előtt.

Az első nap után még Gangnes vezetett, igaz, mindössze 1.3 ponttal Prevc előtt. A szombati bemelegítés során is ő ugrotta a leghosszabbat, de a harmadik sorozatban Prevc repült a legmesszebb, egészen pontosan 244 méternél ért talajt – nem mellesleg ez új sáncrekord is volt –, míg a norvég csak 238 és félig jutott.

Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

Így aztán az 1.3 pontos előnyből 3.3 pontos hátrány lett. A harmadik sorozat során többször is meg kellett szakítani a versenyt az erős szél miatt, ezért aztán a sorozatot követően a zsűri úgy döntött, hogy törlik a negyediket, és három széria alapján hirdetnek világbajnokot, így a Négysáncverseny után ezúttal is Prevc örülhetett az aranynak.

Vasárnap a tervek szerint a csapatversenyt rendezik meg Bad Mitterndorfban.

Sírepülő-vb, Bad Mitterndorf (Ausztria)
HS 225
1. Peter Prevc (szlovén) 640.1 pont (243.0 m; 213.5; 244)
2. Kenneth Gangnes (norvég) 636.8 (236.0 m; 216.0; 238.5)
3. Stefan Kraft (osztrák) 629.2 (226.5; 220.0; 226.5)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik