Mindenben csapattag – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.10.15. 23:35


Sohasem ment a szomszédba egy poénért, ha bolondozásról volt szó, Burján Csaba szinte biztosan a csapat tagja volt.
Sohasem ment a szomszédba egy poénért, ha bolondozásról volt szó, Burján Csaba szinte biztosan a csapat tagja volt.

És a CSAPATNAK, igen, így, a nagybetűs csapatnak is tagja volt – ahogy szokták mondani: oszlopos tagja.

A pjongcsangi arany kapcsán elemezhetünk úgy is persze, hogy ha nincs Liu Shaolin szenzációs utolsó két köre, nincs magyar győzelem; meg úgy is, ha Liu Shaoang nem mutat be két parádés előzést a döntőben, nem a miénk az első hely; és mondhatjuk azt is, nem ünnepelhettünk volna, ha Knoch Viktor nem éli sokadik virágzását a jégen.

Mindhárom kitétel igaz, ám van egy negyedik is: ha Burján Csaba nem fejlődik akkorát az olimpiát megelőző években, ha nem ér (f)el odáig, hogy felvegye a harcot a vetélytársak mellette-vele futó embereivel, még csak esélyesnek sem számítottunk volna Dél-Koreában.

Éremért utaztak a srácok Pjongcsangba, és bár biztosan akadnak olyan sportolók, akik a teher miatt idegeskedve, tele feszültséggel teszik meg az utat, ám a short trackeseinket más fából faragták – Burján Csabát (és Liu Shaolin Sándort) mindenképpen.

Meg is állt néhány pillanatra az élet 2018 januárjának legvégén a szöuli repülőtéren, amikor a gördülő gumiszalagon előbb Csaba, majd Shaolin tűnt fel mint csomag...

A történet folytatását ismerjük, kár, hogy Burján Csaba kapcsán sokunknak eszébe jut egy másik fejezet is – egy sokkal kevésbé örömteli.

A 2019. decemberi Instagram-bejegyzése után szinte rögvest haza kellett utaznia Kínából, és amikor leszállt a gépről Budapesten, sok minden volt az arcán, csak öröm nem. Ez az egyetlen képem róla, amikor ijedt, visszafogott és mélabús volt.

Nem is szeretek visszaemlékezni rá. Ő sem.

Felejtsük is el azt a Csabit, mert botlott (hogy mekkorát, és azért milyen büntetést kapott, felesleges már újra taglalni), ám a legfontosabb percekben stabilan állt a lábán.

Ezért lett olimpiai bajnok.

„Ezt nem lehet a név elé írni úgy, mint a doktori címet? Olimpiai bajnok Burján Csaba. Esküszöm, ezentúl csak így mutatkozom be!” – viccelődött a pjongcsangi győztes finálé után.

Aztán persze sohasem mutatkozott így be, és a jövőben sem fog, mert nem mondani akarja, hogy bajnok, hanem mutatni.

A viselkedésével.

Tanult a hibájából – az igazi bajnokok ismérve ez is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik