Ausztriát a szél sem állíthatta meg

Vágólapra másolva!
2011.03.05. 17:15
null
Thomas Morgenstern most is igazi vezére volt az osztrák csapatnak (Fotó: Action Images)
Címkék
Ausztria győzelmével ért véget a csapatverseny nagysáncon az oslói északisí-világbajnokságon. A második a házigazda Norvégia, a harmadik a szlovén válogatott lett.

 

Az oslói északisí-világbajnokság síugróversenyeinek utolsó számát rendezték meg szombaton. Korábban a várakozásoknak megfelelően tartoltak az osztrákok a férfiaknál, hiszen a normálsánc egyéni (Thomas Morgenstern) és csapatversenyét is megnyerték, valamint a nagysánc egyéni viadalában is övéké lett az arany (Gregor Schlierenzauer).

A nagysánc csapatversenyében is Ausztria volt az első számú favorit, de a hazai közönség előtt ugró norvégokat sem lehetett leírni. Edzőjük, a finn Mika Kojonkoski remekül felkészítette a csapatot a világbajnokságra. A normálsáncon mindössze 25 ponttal maradtak el a legjobb síugró nemzettől.

Az első sorozatban abból a szempontból nem történt meglepetés, hogy az osztrákok kerültek az élre Schlierenzauer révén, de a norvégok ötödik helyét (Anders Jacobsen) már mindenképpen annak lehetett nevezni. Az oroszok Pavel Karelinnel a harmadik, a finnek Matti Hautamäkivel a második pozícióból várhatták a folytatást.

A második sorozatban a németek átvették vezetést Richard Freitag 132 méteres ugrásával. A széria utolsó ugrója az osztrák Martin Koch volt, aki viszont jó ideig nem tudta végrehajtani ugrását, mert túlságosan feltámadt a szél, és ezért nem kapott engedély a „felszállásra". Ugrása végül túlságosan kicsi lett, a németek tíz ponttal elléptek.

A harmadik sorozatban aztán az osztrákok részéről jött Andreas Kofler, aki félelmetes, 141 méteres hoppanással az élre repítette a sógorokat, akik csak kétpontos előnyre tettek szert a németekkel szemben.

A negyedik körben a szél természetesen akkor támadt fel megint, amikor Michael Uhrmann, Tom Hilde és Thomas Morgenstern volt már csak hátra. A néhány percnyi várakozás után végül zöld utat kaptak. Uhrmann nem bírta az izgalmakat, csak 110 métert ugrott, Morgenstern viszont 30.5 (!) méterrel nagyobbat. Így a félidőben Ausztria hatalmas fölénnyel vezetett, kereken 500 pontot elérve, míg a második norvégok 456.4 ponttal következtek. A harmadik pozícióba a szlovének jöttek fel Robert Kranjec révén, a németek pedig visszacsúsztak a negyedik helyre.

Mivel a szél csak nem hagyta nyugodni a versenyt, a szervezők törölték a második kört, így az első sorozat után kialakult sorrend lett a végeredmény is. Ausztria ezzel mind a négy számban begyűjtötte az aranyérmet a férfiaknál.

ÉSZAKISÍ-VB, OSLO (NORVÉGIA)
Csapatverseny, nagysánc (méret: 134 méter). A végeredmény:
1. Ausztria (Gregor Schlierenzauer, Martin Koch, Andreas Kofler, Thomas Morgenstern) 500.0 pont
2. Norvégia (Anders Jacobsen, Johan Remen Evensen, Anders Bardal, Tom Hilde) 456.4
3. Szlovénia (Petr Prevc, Jurij Tepes, Jernej Damjan, Robert Kranjec) 452.6
Legfrissebb hírek

ZTE: jóváhagyták a hitelfelvételt, új pontok kerültek a klub és a város megállapodásába

Labdarúgó NB I
8 perce

Horváth Dávid: Annyi NB I-es meccset nézek meg a helyszínen, amennyit csak lehet

Labdarúgó NB I
24 perce

Vb-selejtező: egy forduló maradt, hányadik lesz a magyar válogatott? – szavazás

Foci vb 2026
40 perce

Először csap össze egymással az FTC és a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
42 perce

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna nyolcadik lett fekvőben

Egyéb egyéni
43 perce

Davis-kupa: Sinner után Musetti sem játszik a bolognai döntőben

Tenisz
53 perce

Több mint 200 magyar sportvezető szurkolt együtt a válogatottnak Örményország ellen

Magyar válogatott
59 perce

NB III: Kalmár Zsolt egy utolsó esélyt adott magának

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik