XX. téli siketlimpia: egy ezüst- és két bronzéremmel tér haza a magyar csapat

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2024.03.12. 20:19
A téli siketlimpián 2. helyezett magyar női curlingcsapat (Fotó: curling.hu)
A törökországi Erzurumban kedden véget ért a XX. téli siketlimpia, amelyen a magyar küldöttség legeredményesebbje a női curlingcsapat (2. hely), valamint a sakkozó Cseke Viktória (3. hely) és a női sakkcsapat (3. hely) volt.

Magyar sportolók – 2015 és 2019 után – harmadszor vettek részt a téli siketlimpián, amelynek március 2. és 12. között a törökországi Erzurum adott otthont. Hat sportágban (alpesi sí, hódeszka, sífutás, curling, sakk, futsal) 36 ország 598 versenyzője mérette meg magát, az éremtáblázat élén Ukrajna végzett 10 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzéremmel – a magyar küldöttség egy második és két harmadik hellyel gazdagodva térhet haza szerda este.

A mieink két sportágban (curling, sakk) indultak összesen 17-en, és a téli siketlimpiák történetének első magyar érmét a harmadik helyen végző Cseke Viktória szerezte meg a női sakkozók 11 fordulós (blitz) viadalán. Ugyanígy szerepelt a Farkas Virág, Cseke Viktória, Kajtár Dóra összetételű női sakkcsapat is, amely az utolsó fordulóban ugrott előre két helyet.

A legjobb eredményt női curlingegyüttesünk érte el, amely ezüstéremnek örülhetett a nyolcas mezőnyben. A csapat az első helyen kvalifikálta magát a négyes döntőbe, és sikerrel vívta meg az elődöntőt is Dél-Korea ellen. A fináléban aztán jobbnak bizonyult a 8:4-re diadalmaskodó Ukrajna. A férfiak elvesztették az ukránok elleni bronzmérkőzést.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik