Gyorskorcsolya: Tóth Ágota mindent feláldoz a szocsi olimpiáért

Vágólapra másolva!
2012.05.07. 19:52
Címkék
Tóth Ágota mindent feláldoz annak érdekében, hogy ott lehessen a 2014-es szocsi téli olimpián. A gyorskorcsolyázó az MTI-nek adott interjújában azt mondta, júniustól ismét Inzellben szeretne készülni a következő szezonra.
A 24 éves sportoló – a hazai edzéslehetőségek hiányában – tavaly júliustól idén február végéig tréningezett a németországi akadémián, s ott készült a január első hétvégéjén, Budapesten megrendezett Európa-bajnokságra. „Az előző szezonomat teljes mértékben pozitívan értékelem, az, hogy Inzellben tökéletes körülmények között edzhettem, minden szempontból fantasztikus lehetőség volt a számomra – mondta Tóth. – Gyakorlatilag azt mondhatom, hogy tavaly nyár óta vagyok profi sportoló, korábban évekig úgy készültem itthon, hogy közben dolgoztam, szinte hobbiszinten korcsolyáztam. Emiatt még most is nagyon nagy hátrányban vagyok azokkal a riválisokkal szemben, akik az elmúlt években folyamatosan profi körülmények között edzhettek.” Tóth azt mondta, az egyetlen lehetősége kitűzött céljai megvalósítására, ha az idén nyáron ismét el tud utazni az inzelli akadémiára – ez pedig gyakorlatilag csak az anyagi háttértől függ. „A konkrét célom az ötkarikás szereplés, Szocsiban lesz a harmadik olyan olimpia, amin ott lehetnék, kettőről már lecsúsztam, a 2014-esen mindenképp szeretnék rajthoz állni – fogalmazott. – Mindent feláldozok ezért, tisztában vagyok azzal, hogy 110 százalékos erőbedobásra és koncentrációra van szükség ehhez, de kitartó vagyok, és tudom, hogy megfelelő munkával és hittel el tudom érni a céljaimat.” Tóth hozzátette, az, hogy a következő szezonokban milyen versenyeken szerepel, a hazai szövetségen is múlik, de ő minél több világkupa-futamon akar indulni. A gyorskorcsolyázó bevallotta, Szocsi után már szeretne családot alapítani, bár nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy gyermekvállalás után is visszatér a versenyzéshez. Tóth a riválisokról azt mondta, vegyesen viszonyulnak hozzá, a lengyel Natalia Czerwonkával például kölcsönösen szurkolnak egymásnak a versenyeken, ugyanakkor van olyan ellenfele is, aki még köszönni sem szokott néhányuknak. „Ha valamikor befejezem majd a pályafutásomat, akkor is szeretnék a sport közelében maradni, mert szerelmes vagyok a gyorskorcsolyázásba – mondta. –Ugyanakkor nagy valószínűséggel csak külföldön vállalnék szerepet a sportágban.”
Legfrissebb hírek

Felkészülés: Szoboszlai a kezdőben, Pécsi és Kerkez a padon a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
21 perce

Korábbi másodosztályú gólkirállyal tuningolná fel halvány támadójátékát a Békéscsaba – NB II-es felvezetés, 3. rész

Labdarúgó NB II
52 perce

Norvég kézibotrány: dőzsölés a konferencián, klubok a tönk szélén

Kézilabda
1 órája

Farkas Erik a Liverpool U18-as csapatával készül

Angol labdarúgás
1 órája

Grappling-siker Varsóban: 26 érmet és csapatbronzot szerzett a magyar válogatott

Egyéb egyéni
1 órája

Schlekmann Márk a BJA-ban bizonyítani akarja, hogy magasabb szinten is megállja helyét

Jégkorong
1 órája

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2 órája

Női vízilabda: az olaszok jöhetnek a mieinknek a vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik