Alpesi sí: Ted Ligety mindkét futamot megnyerte Kranjska Gorában

2012.03.10. 13:53
Címkék
A szlovéniai Kranjska Gorában folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata, ahol szombaton óriás-műlesikló futamot rendeztek. A győzelmet az amerikai Ted Ligety szerezte meg a francia Alexis Pinturault és az osztrák Marcel Hirscher előtt.
Az első futamot Ligety nyerte, méghozzá igen nagy fölénnyel, hiszen 1.22 másodperccel előzte meg a második olasz Massimiliano Blardonét és több mint másfél másodperccel Pinturaultot, illetve az összetett és a szakági világkupáért is versenyben lévő Hirschert. Ami utóbbit illeti, az ott éllovas svájci Beat Feuz csak 35. lett az első futamban, így nem került be a másodikba, míg a címvédő Ivica Kostelic csak a 23. lett, s a második futamban két helyet vissza is csúszott. A verseny az olasz Florian Eisath bukása miatt – a versenyző kartörést szenvedett – jó ideig állt, de félórás csúszással folytatni tudták. Amikor Hirscher sorra került, akkor az olasz Davide Simoncelli vezetett, akivel szemben két százados előnyt szerzett az első futamban. Az osztrák ezt újabb 35-tel toldotta meg, és át is vette a vezetést. Azonban Pinturault még nála is jobb volt, méghozzá majd fél másodperccel. Blardone előnye 38 század volt, de ebből nagyon sokat eladott a pálya elején, és a végén még Hirschertől is kikapott. Már csak Ligety volt hátra, aki 1.6 másodperces előnyből indult, s ehhez egy századot még hozzá is tett, s így övé volt a második futam legjobb ideje is. Na meg persze a futamgyőzelem, s így továbbra is nyílt a szakági világkupa sorsa, igaz ennek megnyeréséhez Ligetynek mindenképpen nyernie kell a jövő heti vk-döntőn, s Hirschernek nem szabad pontot szereznie. Összetettben az osztrák 55 pontra zárkózott fel Feuz mögé.
ALPESISÍ-VK, KRANJSKA GORA (SZLOVÉNIA)
FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Ted Ligety (amerikai) 2:22.47
2. Alexis Pinturault (francia) +1.61
3. Marcel Hirscher (osztrák) +2.03
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Beat Feuz (svájci) 1250 pont
2. Marcel Hirscher (osztrák) 1195
3. Ivica Kostelic (horvát) 1049
A SZAKÁGI VK-ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 605 pont
2. Ted Ligety (amerikai) 513
3. Massimiliano Blardone (olasz) 408
ALPESISÍ-VK, KRANJSKA GORA (SZLOVÉNIA)
FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Ted Ligety (amerikai) 2:22.47
2. Alexis Pinturault (francia) +1.61
3. Marcel Hirscher (osztrák) +2.03
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Beat Feuz (svájci) 1250 pont
2. Marcel Hirscher (osztrák) 1195
3. Ivica Kostelic (horvát) 1049
A SZAKÁGI VK-ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 605 pont
2. Ted Ligety (amerikai) 513
3. Massimiliano Blardone (olasz) 408

Legfrissebb hírek

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
22 perce

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
25 perce

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
39 perce

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
58 perce

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2 órája

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
2 órája

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
2 órája