Alpesi sí: Vonn ezúttal csak öt századdal nyert, Miklós a 38.

Vágólapra másolva!
2012.02.26. 12:49
Címkék
A bulgáriai Banszkóban folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata, ahol szombaton szuperóriásműlesikló-futamot rendeztek. A győzelmet az amerikai Lindsey Vonn szerezte meg, a liechtensteini Tina Weirather és az olasz Daniela Merighetti előtt. A magyar Miklós Edit a 38. helyen végzett.
Elsőként az osztrák Margret Altacher teljesítette a pályát, ám rögtön utána következett Merighetti, aki remek időt produkálva hosszabb időre is az élre került. Őt az első tizenöt induló közül csak Weirathernek sikerült megelőznie, de neki is mindössze két századdal. A szakág legjobbjai közül elsőként Julia Mancuso indult, de a héten a moszkvai városi versenyt megnyerő amerikai most még a dobogóról is lecsúszott. Honfitársnője, Vonn a pálya közepén rontott egy nagyot, s már hattizedes hátrányban is volt, ám az utolsó szakaszt olyan remekül síelte végig, hogy a célban öt századdal sikerült átvennie a vezetést is. Az osztrák Anna Fenninger éppen fordított utat járt be: ő a pálya közepén vezetett, a célba azonban már csak hetedikként érkezett. A világbajnoki címvédő osztrák Elisabeth Görgl még nála is rosszabbul járt: súlyos hibák után mindössze két versenyzőt sikerült megelőznie az addig leérkezők közül. Az összetett vk címvédője, a német Maria Höfl-Riesch is csak az ötödik helyre volt jó, mint ahogyan a szlovén Tina Maze is lecsúszott a dobogóról, ami nem is csoda, hiszen Vonn és Merighetti eredményei között mindössze hét század volt a különbség. Az elit csoportban utolsóként Lara Gut következett, de ő is csak a hetedik helyen ért célba. A hátralévők közül még az első tízbe sem tudott senki bekerülni, így Vonn újabb győzelmet könyvelhetett el, s előnye már több mint ötszáz pont az összetett világkupában Maze és Höfl-Riesch előtt és a szakági vk-ban is már majdnem száz ponttal vezet az ezúttal csak tizedik Fenninger előtt. Az ötvenegy induló között 50-es rajtszámmal ott volt a magyar Miklós Edit is, aki végül 4.24-es hátránnyal a 38. helyet szerezte meg.
ALPESISÍ-VK, BANSKO (BULGÁRIA)
NŐI SZUPER G
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:15.66
2. Tina Weirather (liechtensteini) +0.05
3. Daniela Merighetti (olasz) +0.07
...
38. Miklós Edit (magyar) +4.24
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1602
2. Tina Maze (szlovén) 1074
3. Maria Höfl-Riesch (német) 1046
...
111. Miklós Edit (magyar) 1
A SZAKÁGI VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 413
2. Anna Fenninger (osztrák) 319
3. Julia Mancuso (amerikai) 301
ALPESISÍ-VK, BANSKO (BULGÁRIA)
NŐI SZUPER G
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:15.66
2. Tina Weirather (liechtensteini) +0.05
3. Daniela Merighetti (olasz) +0.07
...
38. Miklós Edit (magyar) +4.24
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1602
2. Tina Maze (szlovén) 1074
3. Maria Höfl-Riesch (német) 1046
...
111. Miklós Edit (magyar) 1
A SZAKÁGI VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 413
2. Anna Fenninger (osztrák) 319
3. Julia Mancuso (amerikai) 301



Legfrissebb hírek

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
23 perce

NBA: Doncic 38 pontja, Cunningham karriercsúcsa, Wembanyama fontos triplája

Amerikai sportok
32 perce

NFL: elképesztően kevés pontos rangadón győzte le a címvédő a Packerst a Lambeau Fielden – videó

Amerikai sportok
50 perce

Roberto Martínez: Mindkét mérkőzésünket meg akarjuk nyerni

Foci vb 2026
1 órája

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
1 órája

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
8 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
8 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik