Alpesi sí: nyolc századmásodpercen belül az első öt Chamonix-ban

2012.02.03. 13:49
Címkék
A franciaországi Chamonix-ban folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata, ezúttal lesiklófutamot rendeztek. A győzelmet az osztrák Klaus Kröll szerezte meg, mindössze egy századdal az amerikai Bode Miller és néggyel a svájci Didier Cuche előtt. A verseny szorosságára jellemző, hogy az első öt síző nyolc századmásodpercen belül ért célba.
Eleinte sorra javították az előttük indulók idejét a résztvevők, az első komolyabb eredményt a negyedikként rajtoló kanadai Jan Hudec érte el, aki egészen a szakági legjobbak indulásáig az élen is maradt. Ekkor éppen honfitársa, Eric Guay javította meg az idejét kilenc századdal. Két kanadai vezetett tehát, de csak a következő versenyző célba éréséig, mert következett Kröll, aki nyolc századdal nála is hamarabb sebesebben árt le. Ki gondolta volna e pillanatban, hogy kettőjük közé még hárman is be tudnak férni? Jött ugyanis Miller, aki végig gyorsabb volt az osztráknál, a célban azonban egy századdal mégis kikapott. Egy másik osztrák, Romed Baumann Guay idejével ment századra pontosan ugyanannyit, míg Cuche négy századdal bizonyult lassabbnak Kröllnél. Szinte hihetetlen, hogy az első öt nyolc századmásodpercen belül teljesítette a pályát... Az elitcsoportból már csak a svájci Beat Feuz és a francia Johan Clarey volt hátra, de ők még az első tízbe sem tudtak bekerülni. Ez az őket követők közül is csak a francia Yannick Bertrand-nak sikerült, aki végül kilencedik lett. Az összetett világkupában vezető Ivica Kostelic ezúttal nem fért be az első harmincba, azaz nem szerzett pontot, ám mivel az őt üldöző osztrák Marcel Hirscher nem is indult, így nem csökkent a horvát előnye.
ALPESISÍ-VK, CHAMONIX (FRANCIAORSZÁG)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Klaus Kröll (osztrák) 2:04.22
2. Bode Miller (amerikai) +0.01
3. Didier Cuche (svájci) +0.04
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Ivica Kostelic (horvát) 905
2. Marcel Hirscher (osztrák) 825
3. Beat Feuz (svájci) 683
ALPESISÍ-VK, CHAMONIX (FRANCIAORSZÁG)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Klaus Kröll (osztrák) 2:04.22
2. Bode Miller (amerikai) +0.01
3. Didier Cuche (svájci) +0.04
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Ivica Kostelic (horvát) 905
2. Marcel Hirscher (osztrák) 825
3. Beat Feuz (svájci) 683



Legfrissebb hírek

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
12 perce

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
27 perce

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
46 perce

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
1 órája

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
2 órája

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
2 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
2 órája