Alpesi sí: Hudec parádézott Chamonix-ban, két kanadai a dobogón

Vágólapra másolva!
2012.02.04. 14:06
Címkék
A franciaországi Chamonix-ban folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata, ezúttal lesiklófutamot rendeztek. A győzelmet Jan Hudec szerezte meg az osztrák Romed Baumann és a szintén kanadai Eric Guay előtt.
Elsőként a francia Guillermo Fayed teljesítette a pályát, de rá az osztrák Max Franz vert egyből majd' egy másodpercet, tőle pedig a következő induló, a svájci Marc Gisin vette át az első helyet, újabb negyed másodpercet javítva. Ő egy darabig maradt is az élen, hiszen csak a nyolcas rajtszámú szlovén Andrej Sporn tudott gyorsabb lenni nála. Már úgy tűnt, hogy az elitcsoportig ő marad az élen, amikor is tizenötödikként következett a hazai pályán versenyző Johan Clarey, aki négy századdal az élre állt. Nem sokáig örülhetett azonban, mert a szakági éllovas svájci Didier Cuche újabb 13 századot tudott faragni a legjobb időből. Honfitársa, Feuz azonban még nála is jobb volt, az addigiakhoz képest jelentős előnnyel, 36 századdal ért a célba. Két osztrák következett, Hannes Reichelt a tíz közé sem tudott kerülni, a pénteki futamot megnyerő Klaus Kröll viszont Feuztól ugyan kikapott, de Cuche-nél három századdal gyorsabbnak bizonyult, s így a második helyre lépett elő. Nem így Guay, aki a pálya első felében lassabb volt Feuznál, ám a másodikban fordítani tudott, s végül 13 századdal a vezetést is átvette. Egy újabb osztrák, Baumann azonban már a pálya elején fél másodperces előnybe került, s bár ez a célig jelentősen csökkent, egy tized megmaradt belőle, s így ő is az élre tudott állni. A legjobbak közül már csak a pénteki második amerikai Bode Miller volt hátra, aki azonban 66 százados hátránnyal csupán a hatodik lett. Egyre többen gratuláltak Baumann-nak, ám még korán, mert a 24-es rajtszámmal induló Hudec a pálya elején gyengébb volt nála, de a közepén a különbség hirtelen több mint fél másodperces előnyre fordult át, s végül toronymagasan átvette a vezetést. Az összetett világkupában vezető horvát Ivica Kostelic ezúttal nem szerzett pontot (csak 48. lett), a kanadaiaknak ugyanakkor ezen a napon viszont nagyon ment, mert a hátralévők közül az 50-es rajtszámmal induló Benjamin Thomsen is be tudott férkőzni az ötödik helyre, így hárman is ott voltak az első ötben, közülük ketten pedig a dobogón. Hudec korábban egyszer nyert már vk-versenyt, még 2008-ban, hazai pályán, Lake Louise-ban.
ALPESISÍ-VK, CHAMONIX (FRANCIAORSZÁG)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Jan Hudec (kanadai) 2:03.25
2. Romed Baumann (osztrák) +0.53
3. Erik Guay (kanadai) +0.63
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Ivica Kostelic (horvát) 905
2. Marcel Hirscher (osztrák) 825
3. Beat Feuz (svájci) 733
ALPESISÍ-VK, CHAMONIX (FRANCIAORSZÁG)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Jan Hudec (kanadai) 2:03.25
2. Romed Baumann (osztrák) +0.53
3. Erik Guay (kanadai) +0.63
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Ivica Kostelic (horvát) 905
2. Marcel Hirscher (osztrák) 825
3. Beat Feuz (svájci) 733



Legfrissebb hírek

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
15 perce

Gyász: elhunyt Jurij Sziszikin kétszeres olimpiai bajnok tőröző

Egyéb egyéni
17 perce

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
58 perce

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
1 órája

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
1 órája

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
1 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
1 órája

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik