Síugrás: Ammann a 2014-es téli olimpiáig folytatja pályafutását

MTI MTIMTI MTI
2012.01.30. 12:21
Címkék
A 2014-es szocsi téli olimpiáig mindenképpen folytatja pályafutását Simon Ammann, a svájciak négyszeres egyéni ötkarikás bajnok síugrója.

A versenyző a hétfői hivatalos bejelentés alkalmával elárulta: már múlt nyáron megszületett benne ez az elhatározás.

„A két év múlva sorra kerülő játékok nemcsak sportszakmai szempontból, hanem érzelmileg is fontosak a számomra, hiszen orosz feleségem, Jana révén különleges szálak fűznek a házigazda országhoz” – fogalmazott a 30 éves sportoló.

A 2002-es Salt Lake City-i és a 2010-es vancouveri olimpia kétszeres bajnoka a mostani szezonban még egyszer sem volt az első hat között a világkupaversenyeken, valószínűleg elsősorban azért, mert a szabálymódosítások nem igazán kedveztek neki.

Legfrissebb hírek

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 perce

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
25 perce

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
53 perce

Hogyan válasszunk futópadot otthonra?

Egyéb egyéni
1 órája

Szkander Eb: minden idők legjobb magyar szereplése az MTK Sportparkban

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
2 órája

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik