Sílövészet: Domracseva még Neunert is alaposan lefutotta

2012.01.22. 12:43
Címkék
A nők 12.5 kilométeres tömegrajtos versenyével folytatódott a sílövők világkupa-sorozata az olaszországi Antholzban. A győzelmet a fehérorosz Darja Domracseva szerezte meg a szlovák Anastasia Kuzmina és a német Magdalena Neuner előtt.
Az első sorozat után még tízen álltak hibátlanul, a másodikat követően azonban már csak ketten maradtak, az összetett világkupában vezető Neuner és az olimpiai bajnok Kuzmina. A harmadik sorozatot is mindketten sikerrel vették, de a szlovák hölgy sokkal gyorsabban lőtt, így 7.7 másodperces előnyre tett szert, míg a harmadik helyre az első lövészetnél kettőt is hibázó, de félelmetes futóteljesítményt produkáló Domracseva jött fel. Neuner ugyan a negyedik sorozatig ledolgozta hátrányát, de rá is fizetett, mert kettőt is hibázott, míg Kuzmina egyet, Domracseva viszont ekkor hibátlanul lőtt, és 15 másodperccel átvette a vezetést, míg Neuner hátránya már több mint fél perc volt. Ez a különbség a célig tovább nőtt Kuzminával szemben, akit Neuner jelentősen megközelített, igaz, megelőzni már nem tudott.
SÍLÖVŐ-VK, ANTHOLZ (OLASZORSZÁG)
NŐI 12.5 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY
1. Darja Domracseva (fehérorosz) 35:03.6 (2)
2. Anastasia Kuzmina (szlovák) +25.2 (1)
3. Magdalena Neuner (német) +32.1 (2)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Magdalena Neuner (német) 696 pont
2. Darja Domracseva (fehérorosz) 639
3. Kaisa Mäkmäräinen (finn) 557
SÍLÖVŐ-VK, ANTHOLZ (OLASZORSZÁG)
NŐI 12.5 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY
1. Darja Domracseva (fehérorosz) 35:03.6 (2)
2. Anastasia Kuzmina (szlovák) +25.2 (1)
3. Magdalena Neuner (német) +32.1 (2)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Magdalena Neuner (német) 696 pont
2. Darja Domracseva (fehérorosz) 639
3. Kaisa Mäkmäräinen (finn) 557
Legfrissebb hírek

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
21 perce

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
24 perce

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
38 perce

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
57 perce

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2 órája

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
2 órája

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
2 órája