Rövid pályás gyorskorcsolya Eb: Keszler a legjobb magyar 1500-on

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.01.27. 20:09
Címkék
A tizedikként végzett Keszler Andrea szerepelt a legjobban 1500 méteren a magyar versenyzők közül a rövid pályás gyorskorcsolyázók csehországi Európa-bajnokságának pénteki nyitónapján.

A nemzetközi szövetség (ISU) hivatalos honlapja szerint Heidum Bernadettet az elődöntős futamában szabálytalanság miatt megbüntették, Lajtos Szandra utolsóként zárt saját hatosában, míg Keszler harmadikként ért célba, de a döntőbe csak az első két helyezett léphetett tovább.

A férfiaknál Liu Shaolin Sándor már a selejtezőben búcsúzott, Béres Bence az elődöntőben fejezte be szereplését, s összesítésben 15. lett az 50 korcsolyázót felvonultató mezőnyben.

A nőknél tehát Keszler a 10., Lajtos a 16., Heidum a 18. pozícióból, a férfiaknál Béres a 15., Liu a 33. helyről várja a szombati folytatást.

A Keszler, Heidum, Lajtos, Tóth Patrícia összetételű női váltó futamát megnyerve jutott a szombati elődöntőbe, ahol Hollandia, Oroszország és Bulgária lesz az ellenfele. A Béres, Liu, Burján Csaba, Knoch Viktor összetételű férfi staféta az oroszok és a lengyelek mögött harmadik lett, így nem folytathatja tovább a küzdelmet.

A kontinensviadal programja szombaton az 500 méteres egyéni versennyel, és a váltók elődöntőivel folytatódik.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
17 perce

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
18 perce

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
19 perce

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
34 perce

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
34 perce

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
51 perce

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
1 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik