Ifjúsági téli olimpia: Rogge tíz dicsőséges napról beszélt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.01.22. 18:42
Címkék
Az elégedettség hangján szólt a vasárnap befejeződött első ifjúsági téli ötkarikás játékokról Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

„Tíz dicsőséges napon vagyunk túl. Köszönjük, Innsbruck! Viszontlátásra 2016-ban, Lillehammerben!" – mondta a 69 éves belga sportdiplomata, aki úgy vélte: a fiatalok téli seregszemléjének debütálása minden várakozást felülmúlt, és biztos alapot teremtett a jövőre nézve.

Rogge megköszönte a szervezők és a mintegy 1400 önkéntes munkáját.

Az első ifjúsági téli olimpia versenyeit mintegy százezer néző látta a helyszínen, s az eseményről körülbelül 900 médiamunkás tudósított.

A korosztályos csúcseseményen hat sportág 15 szakágának 63 versenyszámában több mint ezer, 14-18 év közötti sportoló vett részt. Magyarországot kilenc versenyző képviselte, a küldöttség a jégkorongozók egyéni ügyességi számában érdekelt Kovács Attila és Gasparics Fanni révén két ezüstérmet szerzett.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
2 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
2 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
2 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2 órája

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
3 órája

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
3 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik