Alpesi sí: Miklós Edit újabb pontokat akar szerezni a vk-sorozatban

MTI MTIMTI MTI
2012.01.31. 11:36
Címkék
Újabb pontokat akar szerezni az alpesi sízők világkupa-sorozatában Miklós Edit, aki múlt pénteken 30. lett a nők kombinációs versenyszámában a svájci St. Moritzban, s ezzel a magyar alpesi síelés első Vk-pontját szerezte meg.

„Örülök, hogy én lehettem az első magyar pontszerző, nagyon nagy dolognak tartom – idézte a hazai szövetség keddi közleménye az erdélyi származású sportolót, aki tavaly január óta síel magyar színekben. – Már a két edzésen is jól mentem, éreztem, hogy most összejöhet egy jó eredmény. A lesiklásom jól sikerült, az időm sem volt rossz az első helyezetthez képest. A szlalom pálya nagyon jegesnek bizonyult, ez a női versenyeken nem jellemző. Sokan kiestek, én leküzdöttem magam, és – bár a szlalom nem igazán az én műfajom – az eredményem szerencsére elég volt a pontszerzéshez.″

A Fullsport SE 23 éves versenyzője kétéves kihagyás után szerepel újra a Vk-sorozatban, s szombaton és vasárnap, a Garmisch-Partenkirchenben sorra kerülő futamokon is rajthoz áll.

„Harminc évet kellett várni arra, hogy magyar versenyző pontot szerezzen a Világkupán – mondta Kovács Barna, az alpesi sízők szövetségi kapitánya. – Edit korábban román színekben versenyzett, volt ifjúsági világbajnokságon 5. és 6. helyezett is, és már akkor is begyűjtött Vk-pontokat.″

Kaszó Klára, a magyar szövetség ügyvezető elnöke kiemelte, az adott feltételek mellett különösen nagy siker Miklós Edit pontszerzése.

„Nagyon büszkék vagyunk Edit eredményére, különösen azért, mert – bár a szövetség mindent elkövet – egyelőre sajnos nem tudjuk azokat a feltételeket biztosítani számára, mint amelyek a világ legjobbjainak a rendelkezésére állnak.″

Legfrissebb hírek

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 perce

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
27 perce

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
55 perce

Hogyan válasszunk futópadot otthonra?

Egyéb egyéni
1 órája

Szkander Eb: minden idők legjobb magyar szereplése az MTK Sportparkban

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
2 órája

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik