Alpesi sí: kettős svájci siker a bormiói lesikló-versenyen

Vágólapra másolva!
2011.12.29. 13:46
Címkék
A férfi alpesi sízők világkupa-sorozata az olaszországi Bormióban folytatódott, ahol ezúttal lesikló futamot rendeztek. A győzelmet a svájci Didier Defago szerezte meg honfitársa, Patrick Küng és az osztrák Klaus Kröll előtt.
Az első komolyabb időt a harmadikként induló olasz Dominik Paris teljesítette, aki aztán újabb hét versenyzőt követően az élen is maradt. Ekkor a francia Johan Clarey verte meg őt 19 századdal, de sokáig ő sem örülhetett, mert utána következett a szám olimpiai bajnoka, Didier Defago, aki több mint egy másodperccel volt gyorsabb nála. Ő aztán az élen is ragadt, több nagymenőt is megelőzve, mint például honfitársai közül Beat Feuzt, aki győzelme esetén akár az élre is állhatott volna a vk-ban, de ezúttal kiesett. Vagy Patrick Küngöt, aki végül 29 századdal a második helyre szorult. Az osztrák Kröll volt még veszélyes rá, de ő a pálya végén nagyot hibázott, s így 42 századdal a harmadik helyre szorult. A norvég Aksel Lund Svindal ugyan nem került dobogóra, de hatodik helyezésével így is átvette a vezetést az összetett világkupában az itt nem induló osztrák Marcel Hirschertől. Miután az amerikai Bode Miller és egy újabb svájci, Didier Cuche sem tudott gyorsabb lenni nála, gyakorlatilag eldőlt, hogy a verseny kettős svájci sikerrel ér véget.
ALPESISÍ-VK, BORMIO (OLASZORSZÁG)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Didier Defago (svájci) 2:00.81
2. Patrick Küng (svájci) +0.29
3. Klaus Kröll (osztrák) +0.42
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 456 pont
2. Marcel Hirscher (osztrák) 425
3. Ted Ligety (amerikai) 385
ALPESISÍ-VK, BORMIO (OLASZORSZÁG)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Didier Defago (svájci) 2:00.81
2. Patrick Küng (svájci) +0.29
3. Klaus Kröll (osztrák) +0.42
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 456 pont
2. Marcel Hirscher (osztrák) 425
3. Ted Ligety (amerikai) 385

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
6 perce

Döntetlennel kezdett az Eb-selejtezőben a magyar U19-es válogatott

Magyar válogatott
31 perce

Gyász: elhunyt Tóth László, az 1500 méteres síkfutás országos bajnoka

Atlétika
40 perce

Férfi kézilabda BL: Kolstad–Veszprém

Kézilabda
49 perce

A téli olimpiai sportágak nem kérnek a nem olimpiai nyári sportágakból

Téli sportok
1 órája

Futsal: a magyar válogatott döntetlent játszott a litvánokkal

Magyar válogatott
1 órája

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
1 órája

Kerkez Milos: Tiszta fejjel érkeztem, csak a válogatottra összpontosítok

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik