Az olaszországi Alta Badiaban folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata, ahol vasárnap óriás-műlesikló futamot rendeztek. A győzelmet az olasz Massimiliano Blardone szerezte meg két osztrák, Hannes Reichelt és Philip Schörghofer előtt.
Az első futamban az amerikai Ted Ligety volt a leggyorsabb, 49 századdal megelőzve az osztrák Marcel Hirschert és 66-tal a norvég Aksel Lund Svindalt. Rajtuk kívül pedig még két osztrák – Schörghofer és Reichelt – tudott egy másodpercen belülre kerülni az amerikaihoz képest. Amikor utóbbi sorra került a második sorozatban, akkor az első sorozatban hatodik Blardone állt az élen, aki a második futam második legjobb idejét produkálta (az elsőt honfitársa, Davide Simoncelli). Reichelt nem is tudta átvenni tőle a vezetést, 35 századdal mögé szorult. Hasonló sorsra jutott Schörghofer is, azzal a különbséggel, hogy ő még honfitársánál is gyengébb volt egy hellyel, ám azt akkor még senki sem gondolta volna, hogy az utánuk következők már nem férnek fel a dobogóra. Az összetett világkupa élén álló Svindal már az első időmérő pontnál eladta majd fél másodperces előnyét, s végül csak a nyolcadik helyen zárt. Hirscher is leszorult a dobogóról, s már csak Ligety volt hátra, aki azonban több mint egy másodperces előnyből indult. Azonban ez is apadt alaposan, s bár az utolsó előtti időmérőnél még maradt belőle 26 század, a célban már 58 század volt a hátránya, amivel csak a negyedik helyre volt jó. Így aztán a hazai szurkolók örülhettek Blardone sikerének, aki immár harmadszor győzött Alta Badiában, s összesen hatodik vk-sikerét szerezte meg.
| FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS | |
| 1. Massimiliano Blardone (olasz) | 2:46.49 |
| 2. Hannes Reichelt (osztrák) | +0.35 |
| 3. Philip Schörghofer (osztrák) | +0.57 |
| AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA: | |
| 1. Aksel Lund Svindal (norvég) | 416 pont |
| 2. Beat Feuz (svájci) | 360 |
| 3. Ted Ligety (amerikai) | 359 |
| FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS | |
| 1. Massimiliano Blardone (olasz) | 2:46.49 |
| 2. Hannes Reichelt (osztrák) | +0.35 |
| 3. Philip Schörghofer (osztrák) | +0.57 |
| AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA: | |
| 1. Aksel Lund Svindal (norvég) | 416 pont |
| 2. Beat Feuz (svájci) | 360 |
| 3. Ted Ligety (amerikai) | 359 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







