Téli universiade: letette az esküt a magyar csapat

MTI MTIMTI MTI
2011.01.21. 11:31
null
Az eskü szövegét Knoch Viktor és Turóczi Nóra mondta el
Címkék
Letette az esküt a jövő csütörtökön kezdődő téli universiadén, az egyetemista-főiskolás sportolók csúcsversenyén induló magyar csapat pénteken, a Magyar Sport Házában.

Az eseményen Hédi Csaba, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára elmondta, utólag sikerült elérni, hogy a Turóczi Dóra, Major Balázs jégtáncpáros is szerepelhessen az universiadén, így 18 magyar sportoló utazik a törökországi Erzurumba.

A pénteki eskütételen heten, a rövid pályás gyorskorcsolyázók és a jégtáncpáros női tagja tudott csak részt venni, mivel a hódeszkások a La Molinában zajló világbajnokságon versenyeznek vasárnapig, az alpesi sízők pedig szintén nemzetközi viadalra utaztak el.

„Az universiade az olimpia előszobája, egyre több sportoló vesz rajta részt, s ezt az idén is tapasztalhatjuk majd, a törökországi eseményre ugyanis 57 ország versenyzői utaznak el" – mondta az eskütételt követően Vincze Pál, a MEFS megbízott elnöke.

A legjobb eredmény a rövidpályás gyorskorcsolyázóktól várható, a 2009-ben Európa-bajnok, a vancouveri olimpián pontszerző, Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea és Lajtos Szandra összetételű női váltó minden tagja elutazik Erzurumba. A férfiakat a 2006-os torinói ötkarikás játékokon 1500 méteren ötödik Knoch Viktor, és az 500-on 10. Darázs Péter képviseli majd.
Alpesi síben a tavalyi vancouveri olimpián is szerepelt Berecz Anna és Bene Márton, valamint Szepesi Bertold áll rajthoz. Berecz és Szepesi műlesiklásban, óriás-műlesiklásban és szuper-G-ben, míg Bene műlesiklásban és óriás-műlesiklásban indul.

A hódeszkások közül Harmat Rózsa, Viszlay Vanda és Kiss Miklós az alpesi versenyszámokban áll rajthoz, krosszban Németh Zsolt, a szabadstílusú szakágban pedig Liptay Dávid és Balogh Ádám lesz érdekelt.

A magyar küldöttséget Hédi Csaba vezeti, s a versenyzők edzői mellett négy magyar bíró is elutazik a február 6-ig tartó eseményre.

Legfrissebb hírek

Nagy Miklós: Nehéz, de szép utat választottunk

Labdarúgó NB II
9 perce

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
31 perce

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
33 perce

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
33 perce

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
41 perce

Népsport: Anatolij Karpov óriáskígyóként pusztította el az ellenfeleit

Népsport
1 órája

Mintha a lelkét simogatnák a Puskás Akadémia kapusának

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda verseny: Szappanos Péter egy ezreddel előzte meg Vitális Milánt

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik