Alpesi sí: Tessa Worley triplája óriás-műlesiklásban

Vágólapra másolva!
2010.12.28. 15:19
Címkék
Az ausztriai Semmeringben óriás-műlesikló futammal folytatódott a nők alpesisí-világkupa sorozata. A győzelmet a francia Tessa Worley szerezte meg, aki sorozatban harmadszor nyert ebben a szakágban. A dobogó második fokára a német Maria Riesch, a harmadikra honfitársnője, Kathrin Hölzl állhatott fel.
A francia síző már az első sorozatot követően is az élen állt, 18 századdal megelőzve a szlovén Mazét és majd fél másodperccel Riescht. A második sorozatban a szám olimpiai bajnoka, a német Rebensburg volt a leggyorsabb, de mivel ő nagyon elszúrta az elsőt, így csak a kilencedik lett.

Amikor már csak hárman voltak hátra, Riesch át tudta venni a vezetést Hölzltől, s mivel Maze alaposan visszaesett – végül csak a hatodik lett – Worley rajtja előtt az volt a kérdés, hogy német siker születik, vagy a franciának sikerül sorozatban harmadik óriás-műlesikló versenyét is megnyernie. A francia még növelni is tudta az első futamban megszerzett előnyét, s végül 62 századdal győzött.

Riesch azzal vigasztalódhatott, hogy mivel az összetett világkupában vezető Lindsey Vonn csak hetedik lett, így újra visszavette a vezetést, igaz, előnye mindössze 41 pont a szerdai műlesikló futam előtt.

 ALPESISÍ-VK, SEMMERING (AUSZTRIA)
NŐI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS  
1. Tessa Worley (francia) 2:09.66
2. Maria Riesch (német) +0.62
3. Kathrin Hölzl (német) +0.78
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Maria Riesch (német) 658 pont
2. Lindsey Vonn (amerikai) 617
3. Elisabeth Görgl (osztrák) 416

Legfrissebb hírek

Vogel Soma a kezelése után: Az olimpia volt az első gondolatom

Vízilabda
15 perce

Közel félmillió embert mozgatott meg az Európai Sporthét Magyarországon

Egyéb egyéni
35 perce

Dina Márton: A hazai bajnoki cím mentette meg az évemet

Kerékpár
46 perce

Tóth Zita alpesi síző 2030-ig hosszabbított a Vasassal

Téli sportok
50 perce

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
52 perce

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyulai Miklós: Molnár Attila óriási lehetőség előtt áll, világsztárokkal edzhet

Atlétika
1 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik