Vancouver 2010: ha egyszer egy üzlet beindul - kanadai arany hódeszkában

2010.02.17. 00:19
Címkék
A férfiak után a hölgyek is összemérték erejüket a hódeszkások krossz szakágában. Az aranyérmet a kanadai Maëlle Ricker szerezte meg a francia Déborah Anthonioz és a svájci Olivia Nobs előtt. A házigazdáknak két, arany nélküli hazai olimpia után ez már a második olimpiai bajnoki címük Vancouverben.

A selejtezőben a svájci Mellie Francon volt a leggyorsabb, az előtt az amerikai Lindsey Jacobellis előtt, aki az előző olimpia legnagyobb esélyese volt, fölényesen vezetett is a döntőben, de az utolsó ugratónál nekiállt bohóckodni, elesett, s így a svájci Frieden megelőzte.

Persze az már a hétfői férfiversenyen kiderült: egy dolog a legjobbnak lenni a selejtezőben, s egy másik, ha három ellenféllel kell együtt haladni a pályán. A hölgyek egyből a nyolcaddöntővel kezdtek, a nyolc közé két-két svájci és francia, valamint Jacobellis, a világbajnoki címvédő norvég Olafsen, a brit Gillings és a hazai pályán versenyző Ricker jutott be.

Az elődöntőben aztán búcsúzott többek között a selejtezőt nyerő Francon és a második Jacobellis is, aki a rajt után megbillent, emiatt pályát tévesztett, s a kizárás sorsára jutott. A fináléba a norvég, a kanadai, a svájci Nobs és a francia Anthonioz jutott be.

Jacobellis aztán a kisdöntőben vigasztalódott, amelyet megnyert, a nagydöntőben viszont a hazai szurkolók legnagyobb örömére a kanadai Ricker győzött, méghozzá fölényesen, a francia Anthonioz előtt, miután a norvég és a svájci lány is elesett. Utóbbi azért a harmadik helyre be tudott érni, így az ő nyakába akasztották a bronzot.

 VANCOUVER 2010
HÓDESZKA, NŐI KROSSZ
1. Maëlle Ricker (kanadai)
2. Déborah Anthonioz (francia)
3. Olivia Nobs (svájci)
4. Helene Olafsen (norvég)
5. Lindsey Jacobellis (amerikai)
6. Nelly Moenne-Loccoz (francia)

Legfrissebb hírek

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
4 perce

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
37 perce

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
43 perce

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
43 perce

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
56 perce

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
1 órája

Továbbra is veretlen a Debrecen a férfi vízilabda ob I alsóházában

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik