Szabados lehúzta a redőnyt

2010.02.26. 02:44
null
Poulin duplája kellett a sikerhez
Címkék
Magyar idő szerint péntek hajnalban játszották le a női jégkorongtorna döntőjét a téli olimpián. Az aranyérmet a kanadai válogatott szerezte meg, miután 2–0-ra legyőzte az Egyesült Államok csapatát. A kanadaiak zsinórban harmadik olimpiai bajnoki címüket szerezték meg ebben a sportágban.

A magyar származású Shannon Szabadossal a kapujában felálló kanadai csapat kezdte jobban a találkozót, s az első tíz percben kétszer is emberelőnybe került, amelyeket azonban nem sikerült kihasználnia.

Ezt követően az amerikaiak számára is adódott két ilyen lehetőség, sőt 39 másodpercig kettős emberelőnyben is játszhattak, ám az eredmény hasonló volt, mint a kanadaiaknál. A hazaiak viszont fél perccel azután, hogy kiegészültek, Poulin találatával a tizennegyedik percben megszerezték a vezetést. (1–0)

Ezek után újabb amerikai előny következett, ám kisvártatva Zaugg-Siergiej is erre a sorsra jutott, így megint egyenlő lett a létszám, s a buli után három másodperccel Poulin másodszor is bevette az amerikai kaput. (2–0)

Shannon Szabados lett Kanada másik hőse
Shannon Szabados lett Kanada másik hőse
A kanadaiak a második harmad elején nagyon meleg perceket éltek át, több mint másfél percig megint kettős hátrányban játszottak, de Szabados kapus parádésan védett, így maradt a kétgólos hazai vezetés. Az amerikaiak elkeseredetten támadtak, s a kanadaiak csak akkor jutottak némi levegőhöz, amikor emberelőnybe kerültek, de állták a déli szomszéd rohamait, így a második harmadban nem esett gól.

A harmadikban a játékvezetők már nem ítéltek kiállítást, s bár az amerikaiak eggyel magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, Szabados kapus egész egyszerűen megbabonázta őket: nem tudtak túljárni az eszén. Sőt a kanadaiak remekül kontráztak kitámadó ellenfelükkel szemben, ráadásul a korongot is jól tartották meg a végén, ellenfelük így a kapusát is csak néhány másodpercre tudta lehozni. Mivel pedig ez a harmad is gól nélkül zárult, a hazaiak győztek.

A kanadaiak zsinórban harmadikat aranyérmüket szerezték női jégkorongban, csak az első, 1998-as tornán szorultak a második helyre az amerikaiak mögé. A bronzmérkőzésén a finn válogatott a hosszabbításban verte meg 3–2-re a svédeket, és ezzel megszerezte a harmadik helyet.

 VANCOUVER 2010
NŐI JÉGKORONG, DÖNTŐ  
Kanada–Egyesült Államok 2–0 (2–0, 0–0, 0–0)

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2 perce

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
17 perce

Férfi kosárlabda NB I: ötvenmillió forint hiányzik Oroszlányban

Kosárlabda
19 perce

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
1 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
1 órája

Dupla Tízes: sérülésektől sújtva – ki lép fel Szoboszlai mellé a válogatottban?

Magyar válogatott
1 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
1 órája