Dél-koreai arany a nőknél is 500-on

2010.02.17. 01:15
null
Li Szang Hva (balra) hajszállal bizonyult jobbnak Wolfnál (fotó: Action Images)
Címkék
Kedden a női 500 méteres versenyt rendezték meg a gyorskorcsolyázók számára. Az aranyérmet – ahogyan a férfiaknál – egy dél-koreai versenyző, Li Szang Hva szerezte meg a német Jenny Wolf és a kínai Vang Bej-hszing előtt.

Az első futamban a dél-koreai Li Szang Hva volt a leggyorsabb, de mindössze hat századdal előzte meg a német Wolfot. Mögöttük viszont nagy volt a tülekedés, hiszen a kínai Vang Bej-hszing, a holland Boer, a kínai Csang Su-ang, a japán Josí és az orosz Nemaja között alig egy tizedmásodperc volt a különbség, azaz nagy izgalmak voltak várhatóak még a második futamban.

Közülük a kínai Csang Su-ang elszállt, még a hat közé sem tudott bekerülni, honfitársa, Vang Bej-hszing viszont azután, hogy megnyerte az utolsó előtti párharcot, már biztos dobogósnak tudhatta magát.

Az érem színe viszont az utolsó pártól függött. Végül bronz lett belőle, mert sem a német, sem pedig a koreai nem hibázott. Ugyan a futamot a német lány nyerte, csak egy századdal, így összesítésben öt század maradt Li Szang Hva előnye, azaz a férfiak után a nőknél is dél-koreai aranyérem született ezen a távon.

 VANCOUVER 2010
GYORSKORCSOLYA, NŐI 500 MÉTER  
1. Li Szang Hva (dél-koreai) 76.09
2. Jenny Wolf (német) +0.05
3. Vang Bej-hszing (kínai) +0.54
4. Margot Boer (holland) +0.78
5. Josí Szajuri (japán) +0.90
6. Heather Richardson (amerikai) +1.08
 A TELJES EREDMÉNYSORT ITT TEKINTHETI MEG.
 
Legfrissebb hírek

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 perce

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
13 perce

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
23 perce

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
45 perce

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
55 perce

Új csapata bejelentette Lelik Réka érkezését

Kosárlabda
1 órája

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
1 órája