Vancouver 2010: Eddie, „a Sas" is futott az olimpiai lánggal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.08. 07:45
null
Eddie Edwards nagy népszerűségre tett szert, de a sportág is nyert vele (Fotó: Reuters)
Címkék
Az 1988-as calgaryi téli olimpián híressé vált brit síugró, Eddie „a Sas" Edwards is futott a február 12-én kezdődő vancouveri ötkarikás játékok lángjával a kanadai Winnipegben.

Edwards a fagyos időben több utcányi távolságot tett meg a fáklyával, a nézők pedig kitörő örömmel fogadták a 22 évvel ezelőtti játékok egyik legnépszerűbb szereplőjét.

„Majdnem olyan nagy élmény volt a jelképpel futni, mint leugrani a sáncról Calgaryban" – mondta Eddie a csütörtöki esemény után, majd megköszönte a kanadai szervezőknek, hogy beválogatták őt a lánghordozók közé.

A jelenleg 46 esztendős Edwards normál- és nagysáncon is elindult az 1988-as játékokon, azonban olyan rövideket és gyengéket ugrott, hogy mindkét versenyszámban utolsó lett.

A LEGENDÁS UGRÁS

 
  

 

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Hétfői sportműsor: Honvéd–Videoton az NB II-ben

Minden más foci
3 órája

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
4 órája

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Vonjunk mérleget! – Cselőtei Márk publicisztikája

Bajnokok Ligája
4 órája

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
4 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
4 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik