A női síugrás pénteken mutatkozik be a csehországi északisí-vb-n

2009.02.19. 12:22
Címkék
A csehországi Liberecben először kerül műsorra a női síugrás az északisí-világbajnokságok történetében. Bár a jövő évi vancouveri olimpián még nem találkozhatunk a női síugrással, a Nemzetközi Síszövetség (FIS) azt reméli, a 2014-es szocsi olimpián már a nők is versenyzőként állhatnak rajthoz ebben a számban.
Nagy kiugrás előtt a lányok
Fotó: Reuters
Nagy kiugrás előtt a lányok
Nagy kiugrás előtt a lányok
Fotó: Reuters
Nagy kiugrás előtt a lányok

ÖTKARIKÁS NŐI BOKSZ?

Minden eddiginél erőteljesebben lobbizik a női ökölvívás olimpiai programba való felvételéért a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA). Az AIBA végrehajtó bizottsága szerdán döntött arról, hogy kérvényezi a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál a női szakág felvételét a 2012-es londoni olimpia műsorába. A NOB minden bizonnyal a szeptemberi kongresszusán foglalkozik majd az üggyel. „A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése kulcsfontosságú a női ökölvívás jövőjét tekintve. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a NOB ne utasíthassa el a javaslatunkat” – mondta magabiztosan az AIBA elnöke, a tajvani Vu Csing Kuo, aki szerint a szövetség a hónap végéig a hivatalos felvételi kérelmet is előkészíti. Ha a női bokszolók szerepelhetnek a londoni olimpián, akkor a nyári játékokat tekintve megvalósulhatna az esélyegyenlőség, hiszen nem lenne olyan sportág, amelyben csak férfiak indulnának. Érdekesség, hogy két sportágnál viszont épp fordított a helyzet, ritmikus gimnasztikában és szinkronúszásban ugyanis csak hölgyek versenyeznek.
„Óriási lépés ez számunkra” – mondta az AP tudósítójának mosolyogva a mindössze 14 éves amerikai síugró, Sarah Hendrickson, miután 54 méteres ugrást teljesített a libereci középsáncon a gyakorlás során.

„Az, hogy a világbajnokságon is megmutatjuk magunkat, hatalmas előrelépést jelent, innen már nincs olyan messze az olimpia sem” – tette hozzá Hendrickson lelkesen.

Az amerikai versenyző motiváltsága érthető, a sportág történetében először indulnak női versenyzők világbajnokságon. S bár a vancouveri olimpián a mezőny alacsony létszáma miatt még nem vehetnek részt a női síugrók, a Nemzetközi Síszövetség szerint az északisí-vb-n való részvétel még csak a kezdet.

„A sportág jövője szempontjából kiemelten fontosnak tartom a libereci versenyt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntését, amelyben a 2014-es szocsi programot állítják össze, jelentősen tudná befolyásolni egy jól sikerült világbajnokság. Bízom benne, hogy az oroszországi téli olimpián már be is mutatkozhat a női síugrás” – nyilatkozott Gian-Franco Kasper, a Nemzetközi Síszövetség elnöke az eseménnyel kapcsolatos várakozásokról.

A helyszínen 39 versenyző kezdte meg a felkészülést, ám a mezőny legfiatalabb tagja, a 12(!) éves Natalie Dejmkova már a verseny kezdete előtt kiszállt, a cseh versenyző a keddi edzésen sérült meg.

A többiek azonban a kemény hideggel, a hóeséssel és a széllökésekkel is dacolnak, a tréning legjobbja a francia Coline Mattel lett, aki 99 méterre „repült”.

Tény, ezek a hölgyek igencsak elszántak, ezt támasztja alá Hendrickson utóbb tett nyilatkozata is: „Ez az egész nem annyira vészes, édesanyám sokkal jobban izgul, mint én.”
Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
34 perce

A Nyíregyháza megérdemelten nyert a Paks ellen és nagyon közel került a bennmaradáshoz

Labdarúgó NB I
36 perce

Gundel-Takács Bence: Talán jókor jött ez a pofon

Labdarúgó NB I
46 perce

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
49 perce

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
1 órája

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Két megpattanó lövés okozta a Honvéd vesztét

Labdarúgó NB II
1 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik