Gyorskorcsolya: Knoch továbbra is az élmezőnyben

2007.02.05. 01:31
Címkék
Ami 1500 méteren nem sikerült Knoch Viktornak, az összejött 1000 méteren. A sheffieldi Európa-bajnokságról két ezüstéremmel hazatérő Knoch Heerenveenben, a rövid pályás Világkupa-versenyen ismét bebizonyította, hogy 17 éves kora ellenére a felnőttmezőny, sőt az élmezőny meghatározó tagja. Pedig nem úgy indult ez a viadal számára, ahogyan azt megszoktuk tőle. Kedvenc távján, 1500 méteren ugyanis már az előfutamok során diszkvalifikálták, és 1000 méteren sem jutott tovább az egyenes ágon. A reményfutamok során azonban kiválóan szerepelt (három győzelem), bekerült a középdöntőbe, majd futammásodikként onnan is továbblépett a legjobb nyolc közé. A döntőbe jutás azonban már nem sikerült neki. Így maradt a B-döntő, és ott egy újabb győzelem, ami összesítésben az ötödik helyet jelentette számára.Tutrai Tamás és Tarcali Attila az 500 méteres versenyben volt érdekelt vasárnap, ők a reményfutamok során nem tudták kiharcolni a középdöntőbe jutást.
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
23 perce

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
52 perce

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
1 órája

A Genoa legyőzésével folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
3 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
3 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik