Síugrás: mesterséges kómában tartják a cseh versenyzőt

2007.01.21. 12:21
Címkék
Mesterséges kómában tartják Jan Mazoch cseh síugrót (képünkön), aki a szombati, zakopanei viadal második sorozatában a levegőben elvesztette egyensúlyát, és a hátára, valamint a fejére esett.

"Továbbra is eszméletlen a versenyző, az orvosok szerint azonban az állapota stabil. A nap folyamán újabb felvételt készítenek a koponyájáról, és annak alapján döntenek arról, hogy megpróbálják-e felébreszteni" - idézte az AFP Anna Niedzwiedzkát, a krakkói klinika szóvivőjét.

Richard Schallert, a német csapat egyik edzője szerint Mazoch az esést követően még eszméleténél volt.

A versenyt egyébként negyedórás szünet után folytatták, aztán mégis lefújták, mert a szél jelentősen befolyásolta az eredményeket, illetve veszélyeztette a résztvevők testi épségét. Így végül az első sorozat alapján hirdettek győztest a szlovén Rok Urbanc személyében.

Az eredeti program szerint vasárnap is rendeznek versenyt.
Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
10 perce

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
15 perce

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
2 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
2 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
2 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
2 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
3 órája
Ezek is érdekelhetik