Jégszilánkok

2004.02.06. 22:45
Címkék
Krisztal Popovics elmondhatja magáról, hogy ő a budapesti Európa-bajnokság egyik legbalszerencsésebb versenyzője. A szerb-montenegrói korcsolyázónő ugyanis a jégre lépés előtt pár perccel a bemelegítőteremben sérült meg, így hiába szólította őt a hangosbemondó, nem tudott megjelenni a Budapest Sportaréna küzdőterén.Két szőke lány egymás nyakába borul. Az arcokat alig látni, csak a hihetetlen hajzuhatagot. Perceken keresztül ölelik egymást, majd a fiatalabbik, Viktória, aki egyébként kísértetiesen hasonlít Patríciára, rohan tova. Így ünnepelnek a korcsolyázó Pavuk lányok.Simona Punga lefutotta rövidprogramját. Bár a lelkes közönség, mint ahogyan minden résztvevőt, tapssal segítette és díjazta őt, valljuk be, nem túl acélos gyakorlatot adott elő. A bírókat pedig nem különösebben befolyásolta a nézők szeretete, a román lány például 1.8-es osztályzatot is kapott az egyik pontozótól. Ezért kűrruhát ölteni is kár volt…Célzatos ajándékot vehetett át az egyik rajongótól a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős. Nóra egy edami sajton ülő egérpárossal bővítheti hihetetlen plüssegérgyűjteményét, míg Attila a Miért szeressük Hollandiát? című könyvet lapozgathatja a márciusi hágai junior-világbajnokság előtt, ahová egyértelműen győzelmi esélyekkel utaznak.
Legfrissebb hírek

Hat csapatból öt az első számú öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
5 perce

Ronaldo: Amikor Mbappét nézem, eszembe jut a fénykori önmagam

Foci vb 2026
33 perce

Sötét lovak csatája: ezért lehet a vb egyik legjobb meccse az Elefántcsontpart–Norvégia – taktikai szemmel

Foci vb 2026
38 perce

Eladta a ruháit, hogy gyógyíttatni tudja gyermekét a hős paraguayi kapus

Foci vb 2026
39 perce

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
50 perce

Még nem tudni, hány csapattal rajtol a női kosárlabda NB I következő idénye

Kosárlabda
50 perce

Jürgen Klinsmann: Ez a katasztrófa mindenki felelőssége

Foci vb 2026
1 órája

Biztató játékelemek és hiányosságok a férfi kosárlabda-válogatottnál

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik