Stephan Eberharter ismét a régi

2004.01.31. 21:40
Címkék
Stephan Eberharter még mindig képes meglepetéseket szerezni.Az összetett Világkupa címvédője, az osztrákok 34 esztendős síelője az idény elején még inkább hasonlított egy kiöregedőben lévő versenyzőre, ám az elmúlt hetekben, mintha "vérfrissítést" kapott volna, egyre-másra éri el a jó eredményeket.
A múlt hét végi kitzbüheli lesiklás után ezúttal a németországi Garmisch-Partenkirchenben állhatott fel a dobogó felső fokára, s mint mondta: az évad eleji visszafogottságának főként influenzája lehetett az oka. Eberharter ezúttal honfitársát, Fritz Stroblt, valamint az olasz Alessandro Fattorit fosztotta meg a győzelmi mámortól, s igazán közel került hozzá, hogy Benjamin Raichtól átvegye a vezetést az összetett Világkupában. "Teljesen meglepett ez a győzelem – mondta a versenyt követően az osztrák világklasszis. – Nem éreztem semmi különöset a futam során, azt hittem, ez a versenyzés még a dobogóhoz sem lesz elég, nemhogy a győzelemhez. Most közel kerültem a listavezető pozícióhoz, de elárulom, egyáltalán nem foglalkoztat az összetett Világkupa-győzelem. Inkább a lesiklás megnyerésére törekszem, és mivel jobbnak kellene lennem óriásban, és talán egy kissé már túl öreg vagyok, nem hinném, hogy én nyerem meg a kristálygömböt."A hölgyek Haus im Ennstal-i lesiklófutamán olasz győzelem született, miután Isolde Kostner megelőzte a szuperfavoritnak számító osztrák Renate Götschlt, valamint az első Vk-dobogóját ünneplő svájci Franzi Aufdenblattent. "Isi" több mint egy év-vel ezelőtt Lake Louise-ban elszenvedett balesete óta az első Világkupa-győzelmét ünnepelhette. "Nagy megkönnyebbülés számomra – mondta a viadalt követően Kostner. – Nehéz volt a visszatérés, de megérte a küzdelem."És ha Kostner megnyugvása mellé önbizalom is párosul, akár a vasárnapi szuper-G-ben is diadalmaskodhat.Világkupa-versenyek
Férfilesiklás, Garmisch-Partenkirchen:
Férfilesiklás, Garmisch-Partenkirchen:
1. Stephan Eberharter (osztrák) 1:58.70, 2. F. Strobl (osztrák) 1:58.79, 3. Fattori (olasz) 1:59.15, 4. Defago (svájci) 1:59.32, 5. Gruber (osztrák), H. Trinkl (osztrák), H. Maier (osztrák) 1:59.49-1:59.49. A szakági Vk élcsoportja (9 verseny után): 1. Stephan Eberharter 591 pont, 2. Rahlves (amerikai) 453, 3. H. Maier (osztrák) 408. Az összetett Vk élcsoportja (27 verseny után): 1. Benjamin Raich (osztrák) 918 pont, 2. Eberharter 842, 3. Kjus (norvég) 824

Női lesiklás, Haus im Ennstal: 1. Isolde Kostner (olasz) 1:39.31, 2. Götschl (osztrák) 1:39.66, 3. Aufdenblatten (svájci) 1:39.90, 4. Huber (német) 1:40.00, 5. Ceccarelli (olasz) 1:40.01, 6. Byrdon (kanadai) 1:40.03. A szakági Vk élcsoportja (8 verseny után): 1. Renate Götschl 580 pont, 2. H. Gerg (német) 517, 3. Montillet (francia) 468. Az összetett Vk élcsoportja (24 verseny után): 1. Renate Götschl 1033 pont, 2. Pärson (svéd) 998, 3. H. Gerg 850
Legfrissebb hírek

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
18 perce

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
36 perce

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
1 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
1 órája

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
1 órája

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
1 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik