Vendégvélemény: Vidrai Szabolcs

2004.01.29. 21:58
Címkék
"Ugyan az utóbbi időben lány tanítványaim miatt inkább a női korcsolyázókra koncentrálok, azért a nemzetközi férfimezőny zömét még személyesen ismerem a jégről. Ennek alapján pedig bátran kijelentem, hogy Jevgenyij Pljusenko első helyét Budapesten sem fogja veszélyeztetni senki. Talán a francia Brian Joubert a közelébe tud majd kerülni, de megelőzni még nem hinném, hogy sikerülne neki. S hogy ki kerülhet még dobogóra? Talán a második számú orosz korcsolyázó, Ilja Klimkin, bár szerintem nem olyan jól kidolgozottak a programjai, mint az előző két versenyzőnek. A magyar indulóról, Tóth Zoltánról szólva, az utóbbi három évben óriási fejlődésen ment keresztül. Amikor még együtt korcsolyáztunk, nem igazán tudta kihozni magából, amit tudott, most meg kifejezetten biztos ugróvá és remek előadóvá érett. Annak meg szívből örülök, hogy már ő is tudja a tripla Axelt, amit egykor én ugrottam meg itthon elsőként téthelyzetben. Szóval nagyon drukkolok majd Zolinak, és remélem, hogy a sérülése csöppet sem hátráltatja a pályán."
Legfrissebb hírek

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
20 perce

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
38 perce

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
1 órája

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
1 órája

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
1 órája

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
1 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik