Műkorcsolya-Eb: Főszereplők lehetnek

2004.01.26. 21:18
Címkék
Kevin van der Perren (belga)
A tavalyi göteborgi Eb-n csupán a 10. helyen végzett a 21 éves belga korcsolyázó, a Grand Prix-sorozatban már sikerült megcsillantania a tehetségét, hiszen bejutott a hatos döntőbe. Ha minden a tervei szerint alakul, az Arénában akár három triplaugrásból álló kombinációt is láthatunk tőle.

Brian Joubert (francia)
A Jevgenyij Pljusenko mögött tavaly Eb-ezüstérmet szerző 19 éves francia versenyző eredetileg jégkorongozónak készült, ám édesanyja műkorcsolyázni adta, és ő azonnal beleszeretett az ugrásokba. Első felnőttvilágversenyén, a 2002-es Eb-n rögtön bronzérmet szerzett, és azóta töretlen a lendülete.

Frédéric Dambier (francia)
A legutóbbi kontinensviadalon a myolcadik helyen végzett a 26 éves francia, ám ha azt vesszük, hogy ő volt az első korcsolyázó, akinek sikerült versenyen bemutatnia (1999-ben) a négyfordulatos Salchowot, akkor kétségtelenül számolni kell vele.

Stephane Lambier (svájci)
A Göteborgban ötödikként záró svájci korcsolyázó rendkívül ambiciózus, hiszen olyan karriert szeretne, mint amilyen Todd Eldridge-é, olyan személyiséget, mint Alekszej Jagugyiné, és olyan technikai tudást, mint amilyennel Jevgyenij Pljusenko büszkélkedhet.

Ilja Klimkin (orosz)
A két klasszis, Alekszej Jagugyin és Alekszandr Abt visszavonultával a második számú orosz férfikorcsolyázóvá lépett elő. A 23 éves versenyző technikai tudása máris lenyűgöző, elsőként ugrott két négyfordulatost (Salchow és toe-loop) egy programon belül, mindkét irányba tud forogni és rendre eredeti elemeket épít be a koreográfiájába.
Legfrissebb hírek

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
29 perce

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
46 perce

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
47 perce

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
53 perce

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
1 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
1 órája

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik