Morgenstern hazamehetett

K. J.K. J.
2003.11.30. 22:40
Címkék
Vasárnap már haza is engedték a kórházból Thomas Morgensternt, aki szombaton hatalmasat bukott az azt követően lefújt kuusamói Világkupa-versenyen: a 17 esztendős osztrák síugró a csodával határos módon csak az ujját törte el a balesetben.
A fiatal versenyző a levegőben elveszítette az egyensúlyát, és háttal a talajnak csapódott."Habár mind a tíz ujjam és az összes porcikám fáj, ezt leszámítva tulajdonképpen kutya bajom. Az esésről nem tehettem, és szerintem arról sem, hogy ilyen szerencsésen megúsztam. Zúzódásokat szenvedtem, van néhány lila folt a testemen, de semmi több” – nyilatkozta Morgenstern.A szombaton félbeszakított versenyt vasárnap pótolták, igaz, "hagyományos módon” így sem tudták befejezni, az erős szél miatt ugyanis csak egy sorozatot bonyolíthattak le a szervezők. Az első helyen a norvég Sigurd Pettersen végzett, megelőzve az összetettben vezető, Vk-címvédő lengyel Adam Malyszt, illetve az idénynyitó viadalon ugyancsak harmadik finn Veli-Matti Lindströmöt. A pénteken győztes finn Matti Hautamäki csak 18.-ként ért célba, míg a szombati orkánban nagyot eső osztrák Andreas Kofler – az egész mezőnyben három indulót megelőzve – a 70. lett. Világkupa-verseny, Kuusamo
Nagysánc (K120): 1. Sigurd Pettersen (norvég) 134.3 pont (131 méter), 2. Malysz (lengyel) 133.1 (129.5), 3. Lindström (finn) 130.6 (129.5), 4. Ljökelsöj (norvég) 124.8 (126), 5. Kokkonen (finn) 118.9 (123), 6. Ahonen (finn) 118.5 (122.5)
A Vk élcsoportja (2 verseny után): 1. Adam Malysz 160 pont, 2. Lindström 120, 3. M. Hautamäki (finn) 116, 4. Pettersen 100, 5. Hannawald (német) 77, 6. Ljökelsöj 76
Következik: december 6–7., Trondheim, nagysánc
Legfrissebb hírek

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnokságról való kiesése után

Foci vb 2026
1 perce

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
5 perce

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
47 perce

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
50 perce

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
1 órája

Jó reggelt, jó szurkolást! Három mérkőzéssel folytatódik a világbajnokság

Foci vb 2026
1 órája

Mexikóvárosban rendkívüli intézkedéseket vezettek be a világbajnokság miatt

Foci vb 2026
1 órája

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik