Hatalmas bukás Kuusamóban

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2003.11.29. 23:06
Címkék
Szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett az osztrák Thomas Morgenstern a Világkupa-sorozat idénynyitójának otthont adó Kuusamóban megrendezett második, szombati viadalon, amelyet ezt követően le is fújtak a szervezők.
A versenyben ekkor az osztrák Martin Höllwarth vezetett, megelőzve a finn Janne Ahonent és a német Maximilian Mechlert.A kivételes tehetségnek tartott, még csupán 17 esztendős Morgenstern – aki megnyerte a nyári Grand Prix-sorozatot – a sáncasztalról elrugaszkodván elveszítette az egyensúlyát a levegőben, és körülbelül 90 kilométer órás sebességgel, háttal a talajnak csapódott. Az osztrák fiatalembert azonnal kórházba szállították, és bár egyelőre nem érkezett pontos jelentés az állapotáról, Toni Innauer sportigazgató közölte: "Tudomásom szerint eltörött az egyik ujja.”Egyes források szerint más töréseket is szenvedett a sportoló, de állapota így sem súlyos. Egyébként nem ez volt az egyetlen bukás szombaton, Morgenstern előtt nem sokkal ugyanis honfitársa, Andreas Kofler bukott, igaz, neki nem esett semmi baja.A Világkupa-pontverseny élcsoportja (1 verseny után)
1. Matti Hautamäki (finn) 100 pont, 2. Malysz (lengyel) 80, 3. Lindström (finn) 60, 4. Ingebrigtsen (norvég) 50, 5. Hannawald (német) 45, 6. Goldberger (osztrák) 40
Következik: december 6–7., Trondheim
Legfrissebb hírek

Polgár Judit a földre szállt Garri Kaszparovot már le tudta győzni

Egyéb egyéni
4 perce

Világklasszisok előtt mutatkozott be az új szintre lépő magyar kerékpárcsapat

Kerékpár
46 perce

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
54 perce

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
56 perce

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
1 órája

Atlétika: dopping miatt eltiltották a 10 mérföld világcsúcstartóját

Atlétika
1 órája

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik