Pärson-parádé Park Cityben

L. Á.L. Á.
2003.11.28. 22:08
Címkék
Egy hónappal ezelőtt Söldenben a német Martina Ertl fülig érő mosollyal nyugtázta, hogy az osztrák gleccseren megnyerte a 2003-2004-es Világkupa-sorozat idénynyitó óriás-műlesiklását. Akkor az egyik "udvarhölgye az a svéd Anja Pärson volt, aki az elmúlt szezonban, ha csak egy ponttal is, de begyűjtötte a szakági Világkupát, és nem mellesleg St. Moritz-ban világbajnok lett ebben a számban.
Akkor Pärson azt nyilatkozta, hogy a szezon eleji idegesség, no és a nagy elvárások miatt kényszerült a dobogó második fokára, ám a pénteki Park City-i folytatás előtt szinte minden szakember az ő győzelmére voksolt. Főként azért, mert két nagy riválisa, a horvát Janica Kostelic és az olasz Karen Putzer betegség, valamint sérülés miatt nem jelent meg a tengerentúli rajtnál. Nos, Pärson már az első futamban igazolta bombaformáját, hiszen 28 százados előnnyel várhatta a folytatást, igaz, az olasz Denise Karbon és az osztrák Nicole Hosp személyében két olyan kihívóra akadt, akik bármikor képesek a meglepetésre. Ám ezúttal nem sikerült megcsípniük Pärsont, aki szédületes második futamot produkált, s izgalmakból is csak annyi maradt, hogy a végelszámolásnál Karbon és Hosp helyet cserélt a sorban. Világkupa-versenyek
Férfiak. Lesiklás. A 2. hivatalos edzés eredményei: 1. Christoph Gruber (osztrák) 1:48.86, 2. H. Knauss (osztrák) 1:49.03, 3. J. Strobl (osztrák) 1:49.43
Nők. Óriás-műlesiklás, Park City: 1. Anja Pärson (svéd) 2:27.14 (1:12.83, 1:14.31), 2. Hosp (osztrák) 2:28.56 (1:13.12, 1:15.44), 3. Karbon (olasz) 2:28.65 (1:13.11, 1:15.54), 4. Ottoson (svéd) 2:28.77 (1:13.81, 1:14.96), 5. Görgl (osztrák) 2:28.80 (1:13.76, 1:15.04), 6. Meissnitzer (osztrák) 2:28.96 (1:13.75, 1:15.21)


Finn fölény a nyitányon

SÍUGRÁS. Két hazai ugró is felállhatott a dobogóra a finnországi idénynyitó viadal után: a győzelmet Matti Hautamäki szerezte meg, megelőzve a Vk-címvédő lengyel Adam Malyszt, valamint Veli-Matti Lindströmöt. A nagy kedvenc Janne Ahonennek viszont csak a 23. hely jutott, mert remek első kísérletét követően (133.5 méter) másodikra már 84 méternél talajt fogott.

Világkupa-verseny, Kuusamo
Nagysánc (K120): 1. Matti Hautamäki (finn) 291.5 pont (139 méter, 133.5), 2. Malysz (lengyel) 277.3 (132, 134), 3. Lindström (finn) 261 (122, 135.5), 4. Ingebrigtsen (norvég) 257.4 (131, 124.5), 5. Hannawald (német) 246.9 (126.5, 124), 6. Goldberger (osztrák) 244.9 (121, 127)
A Vk élcsoportja: 1. Matti Hautamäki 100 pont, 2. Malysz 80, 3. Lindström 60, 4. Ingebrigtsen 50, 5. Hannawald 45, 6. Goldberger 40
Következik: ma ismét Kuusamóban rendeznek versenyt

SÍFUTÁS
Világkupa-verseny, Kuusamo
Férfiak. 15 km-es klasszikus ver-seny: 1. Anders Aukland (norvég) 37:35.4, 2. Svartedal (norvég) 37:43.9, 3. Södergren (svéd) 37:45.3, 4. Veerpalu (észt) 37:45.6, 5. Angerer (német) 37:47.0, 6. Pankratov (orosz) 37:49.9. A Vk él-csoportja (3 verseny után): 1. Jens Arne Svartedal 109 pont, 2. Cottrer (olasz) 108, 3. Aukland 104
Nők. 10 km-es klasszikus verseny: 1. Valentina Sevcsenko (ukrán) 27:14.8, 2. Skofterud (norvég) 27:28.7, 3. Kr. Smigun (észt) 27:30.1, 4. Björgen (norvég) 27:44.1, 5. Szavjalova (orosz) 27:49.4, 6. Paruzzi (olasz) 27:57.6. A Vk élcsoportja (3 verseny után): 1. Gabriella Paruzzi 190 pont, 2. Sevcsenko 180, 3. Kr. Smigun 160

RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
Világkupa-verseny, Csondzsu
Férfiak. 1500 m. Döntő: 1. An Hjun Szu (dél-koreai) 2:22.686, 2. Szong Szuk Vu (dél-koreai) 2:23.176, 3. Monette (kanadai) 2:23.451, 4. Li Je (kínai) 2:23.824, 5. Arino (japán) 2:23.950, 6. Carta (olasz) 2:24.224
Nők. 1500 m. Döntő: 1. Csoj Eun Kjung (dél-koreai) 2:45.995, 2. Vang Vej (kínai) 2:46.373, 3. Vang Meng (kínai) 2:46.415, 4. Cso Ha Ri (dél-koreai) 2:46.431, 5. Bjun Csun Sza (dél-koreai) 2:46.571, 6. Szu Lin-lin (kínai) 2:46.778
Legfrissebb hírek

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyes nemű vegyesváltója

Úszás
35 perce

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
41 perce

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
49 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
1 órája

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
1 órája

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
2 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2 órája