Lábon lőtték a kosarast, kilenc nappal később győztes hármast dobott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 10:57
null
A csapattársak ünneplik a győztes kosarat szerző Tyquone Geert (Fotó: hicagotribune.com)
A végzős évében járó chicagói Tyquone Greer bő egy hete abban sem lehetett biztos, hogy valaha kosarazhat még, miután a szomszédjánál rendezett kerti partin eldördülő fegyver golyója átment a lábán. Kilenc nappal később mégis győztes hárompontost dobott az Orr Academy középiskola North Chicago elleni meccsén. Ez ám a fordulat.

A lövöldözésben hat embert is meglőttek, Geert a többiekkel együtt kórházba szállították, de szerencséjére sérülés nem volt súlyos, másnap haza is engedték.

A körzeti elődöntőn még nem, a döntőn azonban már pályára lépett Geer, aki a második negyedben kettő, a negyedik negyedben mindössze egy percet töltött a parketten. Egyetlen mezőnykísérlete volt, 68–68-as állásnál, 3 másodperccel a meccs vége előtt. Bement, az Orr 71–68-ra megnyerte a meccset, Geer pedig hős lett.

„Akár az utolsó meccsünk is lehetett volna, mindenképp a pályán akartam lenni, csak ez számított. Bár remegett kicsit a lábam, tudtam, hogy be fogom dobni. Magabiztos voltam, Istennek komoly tervei vannak velem” – nyilatkozta Geer, aki a győzelem után a hálóval a nyakában ünnepelt.

Az Orr győzelmével bejutott az állami döntőbe, sorozatban a második évben. Íme, a győztes pont és a győzelmi mámortól felrobbanó kispad:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik