A rendőrség is nyomoz a majmozó Chelsea-drukker ügyében

2012.11.01. 16:46
Címkék
A Chelsea és a londoni rendőrség is nyomozást kezdeményezett a szerda esti Chelsea–Manchester United (5–4) Ligakupa-mérkőzésen tapasztalt rasszista szurkolói megnyilvánulás ügyében.

A nyomozás konkrétan egyetlen "hazai" szurkolóra irányul, aki a Man. United csatárát, Danny Welbecket inzultálta rasszista (egy majmot imitáló) gesztusaival.

Elfogadhatatlan: egy Chelsea-drukker rasszista utalásokat tesz Danny Welbeck (MU) irányába (Fotó: Daily Mail)
Elfogadhatatlan: egy Chelsea-drukker rasszista utalásokat tesz Danny Welbeck (MU) irányába (Fotó: Daily Mail)

A Chelsea szempontjából elsősorban azért kiemelten fontos az ügy, mert a három nappal korábban – szintén a Manchester United ellen – játszott angol bajnoki lefújása után Mark Clattenburg bírót a Chelsea légiósa, Obi Mikel felé intézett rasszista kijelentésével vádolták meg és tettek feljelentést a szövetségnél (FA).

A szerda este majmozó szurkolóról készült kép a mérkőzést követően szinte azonnal körbejárta az angol sportsajtót, majd csütörtök reggel a Chelsea és a helyi rendőrség is bejelentette, felelősségre vonják tettéért az illetőt. A Chelsea amellett, hogy teljességgel elhatárolódott mindennemű rasszista megnyilvánulástól, közleményben kérte szurkolóit, aki ismeri, szolgáltasson információt a férfiról.

Korábban egy Liverpool-szurkolót négy évre kitiltottak az Anfieldről, mert hasonló mozdulatokkal inzultált egy színes bőrű vendégjátékost, szintén egy Manchester United elleni mérkőzés alkalmával.

Legfrissebb hírek

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
12 perce

Újabb magyar vereség a curling vegyes páros vb-n

Téli sportok
46 perce

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

Egyéb egyéni
1 órája

Közel került a bronzéremhez a Kazincbarcika a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
1 órája

BL: PSG–Bayern München elődöntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
2 órája

Hátrányban a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik