Balotelli: „Én vagyok a futball Jimi Hendrixe!“

2012.10.02. 19:48
Címkék
Nehezen vitatható, hogy Mario Balotelli, a Manchester City csapatának csatára napjaink futballjának legnagyobb rocksztárja – és ebben az olasz maga sem kételkedik. Sőt! Egyenesen odáig merészkedett, hogy a zenetörténet legnagyobb tehetségű gitárvirtuózához, az 1970-ben elhunyt Jimi Hendrixhez hasonlította magát. Azzal az apró különbséggel, hogy ő nem a színpadon, hanem a futballpályán valósítja meg különc énjét.

„Olyan vagyok, mint Jimi Hendrix, csak éppen a futballpályán!” – állapította meg mérhetetlen szerénységgel a klubjánál az utóbbi időben kegyvesztetté vált balhémágnes, aki futballkarrierje befejezése után azt sem tartja kizártnak, hogy zenészként folytatja életét.

Balotelli egy manchesteri székhelyű indie rock bandával, a The Rainband tagjaival – valamint Roberto Mancinivel – csapott a húrok közé, és pózolt a kamerának egy egyedi készítésű elektromos gitárral a kezében. A frontember hathúrosát a zenekar tagjai nemrég árverésre bocsájtottak az eBay-en, s a gitárért kapott 11 500 dolláros összeget a közelmúltban elhunyt olasz motorversenyző, Marco Simoncelli nevével fémjelezett alapítvány számára adományozzák.

(Fotó: gpone.com)
(Fotó: gpone.com)
(Fotó: gpone.com)
(Fotó: gpone.com)

Annak ellenére, hogy Balotelli a futballpályán Hendrixhez hasonlítja magát, zenei ízlése úgy tűnik, inkább a hiphop stílus felé húz: az év elején feltűnt a manchesteri rapper, RIO egyik videoklipjében.

Legfrissebb hírek

Edzők és mesterek – Malonyai Péter pubilicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
3 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
3 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
3 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
3 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
4 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik