A románok örömlányokkal hálálták meg a hollandoknak a megruházást - képek

2012.10.18. 16:49
null
A holland különítmény (Forrás: click.ro)
Címkék
Furcsa hír jutott a román újságok tudomására a válogatott két sztárjáról, Muturól és Maricáról, akiket a keddről szerdára virradó éjszaka egy ismert bukaresti éjszakai lokálban láttak. De nem magukban, hanem néhány holland játékos, többek között Huntelaar, Van Persie, De Jong és Afellay is velük tartott.

Egy escortlány elmondta az egyik tévéműsorban, szerinte hogyan is történt az eset:

„Engem és még néhány lányt felhívtak egy nappal előtte. Azt mondták nekünk, hogy jön Mutu és Marica, és nagyjából százötven eurót ígértek, ha megyünk, és még többet is kapunk, ha lefekszünk a fiúkkal, ilyesmi. Mutuval találkoztam a klubban, megrendelte az ételt és az italt, csupa drága cuccot, tíz percenként hozták a tálcákat.

Nagyjából egy óra múlva megcsókoltam Mutut, de ideges lettem, mert nem akarta, hogy együtt menjünk haza. Marica és Mutu gyakran kiment a mosdóba, egy-egy lánnyal együtt, de nem tudom, hogy ott mit csináltak. Marica nagyon hamar lelépett, úgy tudom, hogy egy ismert topmodellel, Agnesszel.”

Marica felháborodottan utasította vissza az örömlány állításait.

„Hogy mondhatsz ilyet?! Egyetlenegyszer mentem ki a mosdóba, ráadásul közös volt a férfiaknak és a nőknek is a bejárat. És miért mondod, hogy nővel mentem el, amikor egyedül hagytam el a szórakozóhelyet?!”

„Hogy mondhatod, hogy nem csókoltad meg azt a nőt, amikor a saját szememmel láttam!” – erősködött tovább a lány.

„Amit ez a nő mond, az nem igaz. Ennyit akartam mondani” – zárta rövidre a beszélgetést Marica.

Kicsivel később bejött a stúdióba Nicolae Mitea, aki korábban Hollandiában játszott, és sok ismerőse és barátja van ott.

„Szerintem ez a lány még mindig nem józanodott ki, mivel elég sokat ihatott, legalábbis az elmondása alapján.”

A nő felhergelődött és fenntartotta, hogy látta, amit elmondott. Igazságot nehéz tenni, de az tény, hogy mindannyian ott voltak a klubban, a többi az éjszaka homályába vész...

A vendéglátók (forrás: click.ro)
A vendéglátók (forrás: click.ro)
A lányok (forrás: click.ro)
A lányok (forrás: click.ro)
Jókedvű vendégek (forrás: click.ro)
Jókedvű vendégek (forrás: click.ro)
Távozó hollandok (forrás: click.ro)
Távozó hollandok (forrás: click.ro)

 

Legfrissebb hírek

Élje át újra ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
1 perce

Korai véget érhet Szabó István székelyföldi kalandja – sajtóhír

Minden más foci
27 perce

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
40 perce

Úszó Eb: ezüstérmes a női 4x200-as gyorsváltó!

Úszás
1 órája

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
1 órája

Úszó Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
2 órája

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
2 órája