Messi Madame Tussaud panoptikumában

2012.09.04. 22:04
null
Készül a Messifej viaszból a szakértő kezek alatt (forrás: tumblr.com)
Címkék
Megtört végre a jég, Lionel Messi ott lesz a világ leghíresebb embereinek viaszmását bemutató londoni múzeumban. Madame Tussaud talán maga sem gondolta volna, hogy múzeuma ekkora hírnévre vergődik. Az az ember, aki nem szerepel a kiállításon, talán nem is fontos. Legalábbis a tömegek szerint.

Éppen ezért ostromolták a látogatók folyamatosan az intézményt, hogy állítsa ki már végre Lionel Messi szobrát is.

„Korunk egyik legnagyobb futballistájáról beszélünk, ezért a vendégeink látni akarták az ő szobrát is. Most tehát nagyon boldogok vagyunk, hiszen Messi bekerülhet a sportolók közé" – magyarázta Nicole Fenner, a múzeum közönségkapcsolatokért felelős képviselője.

Jim Kempton szobrász már neki is látott Leo szobrának, amely Barcelona-mezben fog pompázni. A futballista a góljainál rá jellemző testtartásban lesz majd látható.

A Tussaud-panoptikum már nem csak Londonban mutatja be a tárlatát, hanem Las Vegasban, New Yorkban, Hollywoodban, Amsterdamban, Berlinben, Tokióban, Sanghajban és hamarosan Sydneyben is. Nem kérdés, hogy Messi viaszszobra is nagy népszerűségnek fog örvendeni más híres sportolók, többek között Tiger Woods, Muhammad Ali, Lewis Hamilton, Ayrton Senna, Pelé, David Beckham és természetesen Cristiano Ronaldo mellett.
Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
16 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
22 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
23 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
49 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
59 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája