Már nemcsak CR7 szomorú, hanem Casillas is?

2012.09.25. 15:07
Címkék
Ha nem lenne valami botrányszag a levegőben a Real Madridnál, talán már rosszul is érezné magát a közvélemény. A klub lassacskán már ott tart, mint egy kényúr udvara vagy éppen a szovjet időkben a Kreml, hogy minden apró rezdülésnek hatalmas jelentőséget tulajdonítanak a figyelő szemek. Így volt ez Cé szomorúságánál – amelynek oka máig nem tisztázódott megnyugtatóan – vagy éppen Mourinho aktuális összeveszéseinél.

Most pedig Casillas került terítékre, mivel a Rayo Vallecano elleni hétfői mérkőzésen látványosan nem örült Cé tizenegyesgóljának. Immáron nem először. Legutóbb a BL-meccs utolsó percében a Manchester City ellen is Ronaldo lőtte a győztes gólt, Iker akkor sem ünnepelt. Később azt állította, a meccs előtt tudta meg, hogy egy beteg lengyel kisfiú halt meg, akivel még az Eb-n találkozott.

Casillas nem ünnepel Cé góljánál a Rayo ellen

A meccs után mindenesetre megjelent egy kép a Marca internetes felületén, amelyen a két fiú már együtt ünnepel. A spanyol hozzászólók szerint azonban a kép kamu, valami régebbit szedtek elő, hogy eltussolják a Real öltözőjében meglévő feszültséget. Az egyáltalán nem biztos, hogy a kép régi, de hogy furcsa dolgok vannak a Realnál, az biztos. Iker Casillas aztán még annyit mondott a jelenetről, hogy „csak tréfálkozott”. No, ezt sem tartották túlságosan megnyugtatónak a Blancók szurkolói.

Amúgy az utóbbi időben megint felmelegítették azt a régi káposztát is, hogy Casillas nem jön ki Mourinhóval, szóval a Real-saga folytatódik.

Ugye, mi jó barátok vagyunk? (forrás: Facebook)
Ugye, mi jó barátok vagyunk? (forrás: Facebook)
Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
47 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája