Halottól lopott, kirúgták a rendőrségtől Darren Bent unokatestvérét

2012.09.20. 16:38
null
Darren Bent (jobbra) csak ámul és bámul, hogy lehet ilyen dinnye a kuzinja (Fotók: dailymail.co.uk, Action Images)
Címkék
„Szó sincs tiszteletlenségről, már halott volt az ember" – védekezett rendhagyó módon Richard Bent, miután zsebre vágott 250 fontot.

A 13-szoros angol válogatott Darren Bent unokatestvére, Richard Bent az egyik londoni kerületi rendőrkapitányságon szolgált, egészen addig, amíg ki nem rúgták – lopás miatt. Richardot július 13-án egy westminsteri lakásba küldték ki, hogy szedje össze az ott váratlanul elhunyt lakó orvosi papírjait. Ő ezt meg is tette, azonban talált még 250 fontot (kb. 88700 Ft) is, amit később elfelejtett leadni a papírokkal együtt – számol be az ügyről a Daily Mail. Amikor kérdőre vonták, meglehetősen cinikus válasszal szolgált:

„Szó sincs tiszteletlenségről, már halott volt az ember" – mondta Richard Bent, ami persze igaz, de ez éppenséggel nem csökkenti, inkább növeli a gusztustalansági faktort.

Pechére az alapos kollégák meg akartak róla bizonyosodni, hogy nem csak egyszeri esetről volt szó: néhány nappal később egy fedett nyomozó egy táskát adott át neki, amit az utcán „talált" – és, amiből Richard 93 fontot (kb. 33 ezer Ft) telepített át a saját zsebébe.

Richard Bentet azonnal kirúgták a londoni rendőrségtől, és szeptember 26-án hivatalos a bíróságra, ahol kiderül, hogy milyen büntetés vár rá a több rendbeli, hivatalos személyként elkövetett lopás bűntettéért.

A Belgravia rendőrőrs, ahol már nem dolgozik Richard Bent (Forrás: dailymail.co.uk)
A Belgravia rendőrőrs, ahol már nem dolgozik Richard Bent (Forrás: dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek

Szerb Szuperliga: Topolya–Mladoszt Lucsani

Minden más foci
1 perce

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
44 perce

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
45 perce

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
1 órája

Curling vegyes páros vb: ráadásban legyőzte a házigazda svájciakat a magyar duó

Téli sportok
2 órája

Szabados Ármin: Nem ez a csúcsformám

Atlétika
2 órája

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik