Fabregas tiltakozik: szerinte nem színészkedett - videó

2012.09.30. 11:12
Címkék
Őrült mérkőzésen nyert tegnap az FC Barcelona Sevillában 3–2-re, úgy, hogy a hazaiak a 89. percben még 2–1-re vezettek. Messi kiosztott két gólpasszt, és a végén a Barca örülhetett. Ez idáig rendben is van.

A meccs után a sevillaiak rendesen ki voltak akadva Cesc Fabregasra, aki szerintük túl sokat tanult a Torrente forgatásán, mert kiváló színészi alakítását megette a játékvezető, ezért kiállította a hazaiaktól Gary Medelt.

A két játékos ugyanis összeszólalkozott, majd amikor közel került a fejük egymáshoz, Fabregas összecsuklott, mint a colstok. Ezzel is jelezte, hogy őt bizony lefejelték. A bíró hitt neki, kiállította a chileit. Nem kizárt, hogy átfutott a sevillai fején a gondolat, de erős túlzás azt állítani, hogy így is tett.

„Ha tudni akarod, hogy mit csinált Medel, akkor megmutatom, és azt is elmondom, hogy mit mondott. Lefejelt, ezért jár a piros. És akkor még nem beszéltünk arról a tiziről, amelyet ez első félidőben nem kaptunk meg, de a meccsen végül győzött az igazság” – háborgott Fabregas az őt faggató riporternek, amikor az megpendítette, hogy talán nem volt olyan súlyos az eset.

Az biztos, hogy úgy kellett ez az ügy a katalánoknak, mint púp a hátukra, merthogy a bírók „kedveznek a Barcának”-vád újra felerősödött Spanyolországban.

Azért megmutatjuk a jelenetet, hátha ebből jobban látszik, mi is történt itt valójában. Azt azonban megállapíthatjuk: egyik sem egy ma született bárány...

FABREGAS KIÁLLÍTÁST HARCOL KI

Legfrissebb hírek

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
1 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
1 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
1 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
2 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
2 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2 órája

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik