Cé Ronaldo és Pepe: két suhanc majd tíz évvel korábban - fotó

2012.09.29. 09:45
null
Az első találkozás 2003-ban, majd a 2012-es foci-Eb-n már régi barátokként (Fotó: twitter.com/CristianoStats / Action Images)
Címkék
Bizony, bizony, a portugál futball két állócsillaga már kilenc évvel ezelőtt is összefutott rejtélyes körülmények között.

A 19 éves Pepe és a 17 éves Cristiano Ronaldo egyaránt a lisszaboni Sporting mezét viseli. Viszont míg előbbi a 2002–2003-as szezonban a zöld-fehérek játékosa volta, addig Pepe soha nem tartozott a klub kötelékébe. Azonban a 2003–2004-es idényt megelőző nyári felkészülés során két hétig ott készülhetett, miután fejébe vette, hogy eligazol akkori klubjától, a Marítimótól.

Azonban miután egyetlen klubbal sem tudott megegyezni, a szezon kezdetén visszatért Madeirára (a sziget egyébként CR szülőföldje), és a következő szezonban az UEFA-kupa-indulást érő 6. helyre ért a Marítimóval.

Aztán Pepe 2007-ben az FC Portótól a Real Madridhoz szerződött, ahová 2009-ben követte immár az immár honfitárssá lett Cristiano Ronaldo. És a két kópé újra együtt rúghatta a bőrt (plusz Pepe az ellenefeleket...).

Legfrissebb hírek

BL-csúcsrangadó Párizsban – Budapestért; Győr–Brest a final fourban

E-újság
1 órája

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

Minden más foci
1 órája

A Nemzeti Sport csapata az idén is körbefutotta a magyar tengert

Egyéb egyéni
1 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
2 órája

Vancsa Zalán duplájával elődöntős az élvonalba jutásért folyó rájátszásban a Lommel

Légiósok
2 órája

Felállt kétgólos hátrányból, de mégis pont nélkül távozott Cagliariból az Atalanta

Olasz labdarúgás
2 órája

Elkezdődnek a lelátófedési munkák az NB II-es Kecskemét stadionjában

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik